Tanulmányok Budapest Múltjából 12. (1957)

Lakatos Ernő: Budapestkörnyék 1848-ban = La région de Budapest en 1848 313-348

vagy Iyengyelország volt a halott lakóhelyéül feltüntetve.

25 Még 1848-ban is vagy 10 felvidéki halottat találunk az anyakönyvbe bejegyezve. 1849-ben viszont már egyetlen egy sincsen. Az emberek sokszor úton útfélen pusztultak el. Békásmegyeren „egy ismeretlen tót asszonyt" találtak holtan az ómalom mellett. A felvidéki ínségesek előszeretettel keresték fel a tót községeket, de az éhség elhajtotta őket mindenüvé. Az ínség a budapestkörnyéki lakosságban is éreztette hatását. Az anyakönyvekből kimutatható, hogy néhány községben az ínség megnövelte a halálozásokat, sőt a halál oka nem egy esetben maga az éhség volt. A megyei hatóság gyenge erővel védekezett az ínség ellen, de csak a munkaképtelen lakosságot támogatta. ,,A rendek célja nem az volt, hogy a vagyontalan, de munkaképes, minden foglalkozás nélküli osztályt élelmezzék : s hogy ez magát élelmezése iránt biztosítva s ezáltal mintegy felhívatva érezze magát nem törekedni élelmét megszerezni, hanem hogy kik dolgozni képtelenek és minden élelmi forrás nélküliek éhség miatti elhalástól megmentessenek — ennélfogva azok alatt, kik munkával nem segíthetők, elagottak, szegények, betegek, árvagyermekek és a testileg nyomorultak értendők".

26 A megye tehát azokat kívánja segíteni, akik eddig is mint eltartottak éltek. A megoldást a községi takarékcsűrök megszervezésében látták. Ilyenek egyes helyeken, mint Keresztúron, már régebben is működtek. Ennek a lényege az volt, hogy a község gazdái fejenként összeadtak bizonyos mennyiségű gabonát, és ezzel segélyezték tavasszal vagy szűkös időben a rászorulókat, akik ősszel aztán természetben szolgáltatták vissza a kölcsönt. A soroksári jegyző szerint ez a takarékcsűr ott nem valósítható meg, mert a község határának termése csak a népesség egynegyedének élelmezésére elegendő. A lakosok háromnegyed része élelmét készpénzért kénytelen vásárolni. A tervezett takarékcsűrbe tehát vásárolni kellene a gabonát.

27 Budafokon, a második legnagyobb helységben, az elöljárók kijelentették, ,,hogy a szükség és a nyomor nyomasztó, különösen a kőbányákban nyaranta dolgozni szokott napszámosok között, de éhenhalás még nem történt. De nem is történhetett, miután a községnek „száz szegények pénztára" lévén, abból segélyezte az ínségeseket. A pénztárban ekkor még 1700 Ft volt (1847. febr. 20-án). A szűkölködő személyekről készített kimutatásban 75 családfő szerepel, összesen 282 személlyel, akik közül 165 gyermek volt.

28 Az ínségesek száma Budafokon kereken a népesség egy tized részét tette ki. Kz az arány áll általában a többi községre is, bár az elöljáróságok csak a helybeli ínségeseket vették számba és csak azokat támogatták, a vándorló idegenekkel együtt az ínségesek száma kétségtelenül jelentékenyen nagyobb volt. Óbuda népessége 1845-ben még csak 7400 lélek, 1848-ra a lakosság száma a sematizmusok szerint felszaporodik 9219-re. Ez a gyors emelkedés csak a bevándorlással magyarázható, ami viszont az ínségnek volt egyenes következménye. Az ínség hatása a népmozgalomban is megmutatkozott. Bár a halálozások száma 1847-ben lényegesen nem emelkedett, népszaporodás mégsem mutatkozott, mert a születések száma lényegesen csök327