Tanulmányok Budapest Múltjából 12. (1957)

Gyömrei Sándor: A kereskedelmi tőke kialakulása és szerepe Pest-Budán 1849-ig = Vozniknovenie i rol torgovogo kapitala v. g. Pest-Buda do 1849 g. 197-278

évek átlagos búzaára 40%-kal kisebb, mint az 1818-tól 1867-ig eltelt félszázad átlagára. A búza tehát csaknem non valeur és ugyanezt lehet elmondani az Ausztriába irányuló gabonakivitelről, ,,amelynek legnagyobb része subsidionális és kincstári gabona. Az előbbit ingyen kellett beszolgáltatni, tehát nem jelentett pénzt. A kincstári gabonavásárlás pedig a termelőnek, illetve az eladónak vajmi keveset jövedelmezett."

228 A gabonakereskedelem, különösen Pesten, amelynek alkalmi jellege az előző időkben annyira nyilvánvaló volt, még mindig nem alakul ki állandó speciális szakmává. Egy vaskereskedőnek kell „beugrani", hogy a kincstár gabonakereskedőjének feladatát ellássa. Heinrich Alajos pesti vaskereskedő azért kap nemességet, mert — a diploma szavai szerint — ,, 1820-ban, amikor számos gabonakereskedő visszahúzódott a vásárlástól, Heinrich nem törődve azzal, hogy az árak napról napra estek, saját veszélyére és a kincstár jelentős hasznára értékesítette a Temes megyei uradalmak több mint 10 000 mérő búzáját."

229 A gabonakereskedelem a lojális polgárnak kitüntetést érdemlő áldozatos cselekedete! A nagy kockázaton kívül még a közlekedési nehézségek is akadályozzák a terménykereskedelemnek Pesten való központosítását. Az akkor induló kukoricakereskedelemnek sem Pest a központi helye, mert a legtöbb termést adó Bánság kukoricája Fiume felé gravitál, ezért a Pestre való szállítás esetén kétszeres fuvardíj merül fel. Kappel Sziszekre, a szávai hajózás végpontjára irányít egy nagy tételt venni szándékozó osztrák céget a bevásárlás könnyebbségére és a Fiúméhoz való közelségre tekintettel.

230 Bécsi kereskedő kezére került a lóheremag-termés értékesítése is.

231 Az agrárválság szörnyű hatását a dolgozó népre még a nemesi vármegye sem szépíti. Szentkirályi László, Pest megyei alispánnak a nádorhoz intézett 1818. évi jelentése szerint ,,a pauperizálódás érezhető módon fokozódott, hiányzik a pénz, a vállalkozás pang, haszontalan minden erőfeszítés. Az a néposztály, amely munkaerejének bérbeadásából él, hiába kínálja munkáját. Semmi ára nincs annak, amit a paraszt munkája létrehoz." Pest vármegye novemberi közgyűlése még a következőkkel egészítette ki ezt a jelentést: ,,a gyapjú ugyan még ér valamit, de ezt a paraszt nem termeli, a dohánytermesztés is csak csekély részét teszi a paraszti foglalatosságnak. Amit a paraszt mind kevésbé gyümölcsöző munkájából előteremt, azt felemészti ruházatának és szerszámainak drágasága, ami pedig ezen felül megmarad, azt elviszi az adószedő. Az a földműves pedig, aki a baromfi, tojás és más kisebb termények eladásából, azaz ezeknek családja általi elfogyasztásátóli elvonásából, vagy munkájának béréből igyekszik megélni, ezüst pénzt a legritkább esetben, vagy éppen soha sem lát".

232 Ha ilyen a belső piac képe abban a körben, amelynek központjában van Pest, mennyivel súlyosabb lehetett a helyzet a távolabbi vidékeken. A megye jelentéséből az is kitetszik, hogy a válságos értékesítési viszonyok között a gyapjúnak jobb ára van. A gyapjúhiány — mint már 230