Tanulmányok Budapest Múltjából 12. (1957)

Gyömrei Sándor: A kereskedelmi tőke kialakulása és szerepe Pest-Budán 1849-ig = Vozniknovenie i rol torgovogo kapitala v. g. Pest-Buda do 1849 g. 197-278

6. A kereskedelmi tőke szerepe A tőkefelhalmozás vérszegény volta — amint láttuk — a saját üzlet kiterjesztésére nem volt elegendő. Még kevésbé volt tehát lehetséges, hogy a kereskedelmi tőke más téren, pl. ipari alapításokban vegyen részt. A peres és csődügyekből kivehetőleg a raktárkészletek értéke többnyire 2—6000 Ft között mozgott. Ritka ëset a Cretier textilcég 11 803 Ft-ra becsült áruraktára,

119 a Natorp üzlet 140 000 forintos tőkeszámlaegyenlege

120 pedig példa nélküli. A háztulajdonosok foglalkozási összetétele is mutatja, hogy a vagyonos polgárságnak milyen kis hányada foglalkozott kereskedelemmel. Az 1772. évi pesti házösszeírás szerint a 125 első osztályú ház tulajdonosai között csak 15 kereskedő akadt, 29 kézművessel és 23 vendéglőssel szemben.

121 Pedig a házvagy on a kereskedőnél a vagyonosodás kifejezője, és a hitel akkori állapota mellett a kereskedői hitelképesség elengedhetetlen alapja. Erről azonban éppen ők maguk állítottak ki elég gyönge bizonyítványt. A bécsi fővámhivatal felszólította a pesti grémiumot, hogy a vámjövedéki megbízhatóság szempontjából rangsorolja tagjait. A válasz az volt, hogy a kereskedők vámtartozásaik húszszorosára jók.

122 Minthogy az átlagos vámteher 3% volt, még egy 10 000 Ft-os áruraktár tulajdonosának hitelképességét sem minősítette a grémium 6 000 Ft-nál többre. Az adóteher megoszlásának egyetlen megtalálható statisztikája (az 1782/83. évből) mutatja a kereskedők tiszta jövedelmén alapuló adó alapjának szerény voltát, bár a patrícius városháza arra törekedett, hogy az adóteher zömét az ingatlanról az ingó vagyonra hárítsa. Az összes kereskedők adója 2191 Ft volt, ugyanannyi, mint a vendéglősöké, míg a kézművesek több mint kétszerannyival voltak megróva. A kisiparosok átlag 8 Ft, a kereskedők 10 Ft adót fizettek. A legtöbb adót fizetők csoportjába 10 kereskedő és 17 iparos tartozott.

123 Ezek kis számának mindkét kategóriában való csaknem arányos egyenlősége, és az átlagos adónak ugyancsak nem nagy különbözősége mellett a kereskedelmi tőkének ipari tőkévé való átalakulása nem igen rejtett magában több lehetőséget, mint a kisipari műhelyeknek a manufaktúrába való felfejlődése. Ezt a tételt megerősíti a nyolcvanas években Pesten kialakuló manufaktúrák története. Itt a manufakturális fejlődés országos viszonylatban is csekély. 1786-ban a magyarországi manufaktúrákban 9395 munkás dolgozott, Pesten mindössze 303.

m Ezeknek kétharmada a három selyemmanufaktúrára jutott : Valero, Boywinkler és Rechner üzemeire. Valero 150 embert dolgoztatott. Budán a Höpfinger manufaktúra képviselte a selyemipart 72 munkással, Óbudán pedig a kincstári selyemfonoda mellett Mazzocatto 17 munkást foglalkoztató üzeme. Ezeknek a vállalkozásoknak egyike sem volt a kereskedői tőke alapítása, éppúgy nem, mint a budai Kuny-féle majolika és a Müller kocsimanufaktúra. Csupán egy időpontban mutatható ki a kereskedelmi tőke szerepe Valerónál. A bécsi kormány 1788-ban beszüntette a magyar 214