Tanulmányok Budapest Múltjából 12. (1957)

Nagy Lajos: Mezőgazdaság Pesten a XVIII. században = Agriculture in the town of Pest during the 18th century 133-196

telekkönyv végezte. 29 Egy-egy parcella nagyságára vonatkozólag nin­csenek adataink. A réteket éppen úgy, mint a szántóföldeket a háztulajdonosoknak osztották ki. 30 A szántóföldek elhelyezkedésére vonatkozólag sincsenek adataink. A szántóföldeknek az 1710-es évekbeli elhelyezkedéséből, visszafelé következtetve feltételezhető, hogy közvetlenül a város közelé­ben, a későbbi külvárosi területen már ekkor is lehettek szántóföldek. S mivel már 1696-ban 871 pozsonyi mérővel elvetett szántóföldet írtak össze a pesti határban, valószínű, hogy a város közvetlen környékén kívül másutt is (talán a Törökstrázsán) lehettek a pestieknek szántó­földjeik. Az 1701-ben említett „Feldbau Ordnung" szerint hármas vetés­forgó volt. A föld egyharmadát téli, egyharmadát nyári gabonával vetették be, a többit parlagon hagyták (gedüngt und Prag ligen). 31 A földekbe búzát, rozsot (főként ezt a kettőt), árpát, zabot és kölest vetettek. 32 A termésre vonatkozólag csak az 1696-os összeírásból követ­keztethetünk. 871 köböl elvetett mag ekkor 3166 köböl termést adott. 33 Ezek szerint több mint háromszoros volt a termés, de ha leszámítjuk a katonaság pusztításait, amelyekre 24 esetben figyelmeztet az összeírás, akkor átlagban négyszeres termésről beszélhetünk. 34 Termelési adataink vannak még 1701-ből és 1703-ból is, de ekkor az összeírások nem közlik az elvetett mag mennyiségét, csak a termést. 35 1701. év 1703. év pozson yi mérő Búza és rozs Zab 974 127 15 900 214 138 10 1116 1262 A majorok minden valószínűség szerint a mai Teréz- és József­város területén, azokon a helyeken lehettek, ahol könnyen elérhető vizet találtak, tehát a Rákos-árok mellett 36 és az Illés kútja környékén. 1696-ban már három felépített major volt, s ötöt építeni kezdtek. 1703­~ban tíz majort írtak össze, s ezeken kívül volt még a városi major is. 37 Kerteket a polgárok először bent a városban foglaltak maguknak : pro culina. 1696-ban ezek a kertek (115 darab) mind bent a városban, a házak mellett találhatók. Ha ennyi kert, legyenek azok bármily kicsi­nyek is, elfért a falakon belül, a város igen gyér beépítésű lehetett. A XVIII. század első éveiben azonban a gyarapodó lakosság szükség­leteire a városon kívül, a szántóföldek között is osztott ki kerteket a császári telekkönyv, minden valószínűség szerint a városhoz legközelebb eső részeken. 38 Szőlők az 1696-os összeírás szerint még nem voltak a pesti határban. A városi tanács által kiosztott kőbányai puszta-szőlőket 39 1698-ban kezd­139

Next

/
Thumbnails
Contents