Tanulmányok Budapes Múltjából 11. (1956)

Tóth Andrásné Polónyi Nóra, A mérnöki szervezet kialakulásának előzményei Budán és Pesten

kozó felmérési munkálatok egyre több műszakilag képzett szakember alkalmazását tették szükségessé. Műszaki főiskolák létesítése, ill. a mű­szaki tudományok magasabb egyetemi színvonalra való emelése követ­kezett tehát be. Ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy a meglevő műszaki létesítmények állandó, felelősségteljes megőrzése, karbantartása, ill. újak létesítése alkalomszerű mérnöki alkalmazásokkal már nem old­ható meg, a képesítéssel nem rendelkező mesteremberek gyakorlati és elméleti tudása pedig a kor igényeinek már nem mindenben felel meg. A geometriai, hydrotechnikai és mechanikai tudományok művelése azért vált elsőrendűen fontossá, mert — mint ezt a helytartótanács egy vonatkozó körrendelete kifejtette — a múlt század háborúi és viszon­tagságai miatt a határjelek tökéletesen összezavarodtak, az ország egész területrészei váltak termelési szempontból hasznavehetetlenné a folyók állandó kiöntései és az elmocsarasodás következtében. A töltések hiá­nyosak és rosszul szerkesztettek, az országutak pedig legnagyobbrészt teljesen elhanyagolt állapotban vannak. 53 A hiányosságokon először a megyei, valamint a kamarai birtokok mérnöki állásainak megszervezé­sével óhajtottak segíteni, röviddel ezután azonban a szabad királyi városok tanácsai is megkapták az erre vonatkozó rendelkezést. 54 Természetesen minden városban voltak az általános okokon túl olyan helyi jellegű indokok is, melyek a városi mérnöki állások megszer­vezését szükségessé tették. Buda, mint erre már korábban utaltunk,, erőd jellege és zártabb fekvése következtében lassabban bontakozott ki,, mint testvérvárosa, Pest. Elsősorban gazdag szőlőhegyei tették jelen­tőssé és hivatalos szervei számára is a szőlőgazdálkodással és a szőlő­birtokokkal kapcsolatos kérdések voltak elsősorban fontosak. Az egyes­szőlőbirtokok határainak pontos megállapítását, az egész budai határ felmérését a budai tanács egyik elsőrendű műszaki feladatának tekin­tette. Ennek ellenére az általában csak részletekre kiterjedő alkalomszerű felmérések következtében a budai határ birtokviszonyairól egészen a század végéig nem lehetett tiszta képet alkotni. 55 Az 1786-ban meginduló felmérési vállalkozás e zavaros viszonyokat igyekezett tisztázni. Szak­képzett s az összes előírt kívánalmakkal rendelkező mérnököt kért ezért a budai tanács a Pest megyei felmérési és felvallási albizottságtól. 56 Az albizottság rendelkezésre bocsátotta az 1786-ban az Institutum Geo­metricumban végzett Kayser János mérnököt, azonban a szerződés meg­kötését a városi tanáccsal az albizottság újabb szakmai vizsga letételéhez kötötte s ragaszkodott ahhoz, hogy az újonnan kinevezendő mérnök az esküt az albizottság előtt tegye le. 57 Kayser a munkálatokat hamarosan megkezdte, s részben a telekkönyvi kerülők, 1787-ben pedig mérnöki segítséggel végezte. 58 Az albizottság a munkálatokon továbbra is rajta tartotta a szemét, a szakmai vonatkozású kérdésekben utasításokkal látta el Kaysert és az elvégzett munka egyes szakaszait felülvizsgáltatta. A várossal való kapcsolata is fokozatosan intézményessé vált. Szerző­déses alkalmazása, melyet időről időre megújítottak, egyrészt az állandó jellegű anyagi javadalmazásban nyilvánult meg, másrészt a városhoz. 88

Next

/
Thumbnails
Contents