Tanulmányok Budapes Múltjából 11. (1956)

Vadász Sándor, A fővárosi vasasok századvégi szakszervezeti mozgalmának történetéhez (1890—1899)

Nem lenne teljes a kongresszusról alkotott kép, ha nem tárgyalnánk a szociáldemokrata párt III. kongresszusának a szakszervezetekre vonatkozó határozatát. (A két kongresszus egy időben ülésezett !) A kérdéses határozat így hangzik.: »Tekintettel arra, hogy a szakegyesületek olyan szervezeteknek tekintendők, melyek legalkalmasabbak arra, hogy az indifferens munkásokban érdekeltséget keltsenek a politikai mozgalom iránt ; tekintettel továbbá, hogy a mostani állapotok a jelenlegi gazdasági és politikai helyzet és a pártmozgalom állása mellett, a szakegyesületek egy erős és cselekvőképes szervezet alapját képezik : kötelességévé teszi a pártgyűlés minden elvtársnak, hacsak különös kényszerítő okok nem akadályozzák, hogy a szakmájában fennálló szervezet tagja legyen.« Rendkívül fontos ez a határozat, hiszen evvel a párt vezetőszerepét akarták biztosítani a szakszervezeti mozgalomban. A kongresszus a pártvezetőség feladatává tette, hogy érvényesítse befolyását a szakszervezetekben, hogy azok ellenállási pénztárt alakítsanak, »melyek bár az •egylet keretén kívül állnak, de ezekkel szoros összeköttetésben vannak«.

49 Az ellenállási pénztár szervezésében elért eredmények ellenére 1894-ben nem voltak nagy sztrájkok. Ennek valószínűleg az a magyarázata, hogy a vasmunkás-kongresszus határozatainak megvalósítása nem ment máról holnapra. Több kisebb sztrájkról van tudomásunk. A fegyvergyári munkások szeptemberben három napra beszüntették a munkát.

50 Az egyik adat abból a szempontból tarthat számot érdeklődésre, hogy a kongresszusi határozat megvalósítására mutat. December 13-án a vas- és fémmunkások előkészítő bizottsága értekezletre hívta meg a Tarnóczi-gyár munkásait. Az említett gyárban állandó bérlevonások voltak 1894 végén. (»Kossuth Ferenc új igazgató javára« írta a. vasmunkás lap.) A fentebb említett bizottság vörös papírra nyomtatott felhívással fordult a gyár munkásaihoz. A gyárigazgató tudomást szerzett a dologról, és a rendőrség segítségét kérte, amely meg is akadályozta a tervezett értekezlet megtartását.

51 A bizottság tehát igyekezett kapcsolatot teremteni a gyárak munkásaival, támogatta harcukat. A párton belüli harcok ebben az időszakban is jelentős mértékben befolyásolták a szakszervezeti mozgalom fejlődését. Egyelőre a Silberberg irányította csoport szerezte meg a vezetést, aki Engelmann irányvonalát folytatta. Az ő befolyásának kell tulajdonítani Kiss, Kürschner és Csillag kizárását a szociáldemokrata pártból. A kizárást decemberben közölte a Népszava. Még november végén jelent meg ugyancsak a Népszavában, ;

egy kommentár nélküli közlemény, amely szerint Teszársz Károly kilépett az Általános Munkás Betegsegélyző és Rokkantpénztár választmányából, »mert nem nézhette, hogy a választmány a munkásmozgalom aláásására törekedett.«

52 Teszársz vasöntő volt, pártvezetőségi tag, aki a 90-es évek közepétől a vasöntő szakszervezet elnöke volt. A párton belüli harc 1894-ben erősödött. Az év második feléből származó adatok bizonyos zavarokra mutatnak, legalábbis egyes szer362