Tanulmányok Budapes Múltjából 11. (1956)

Vadász Sándor, A fővárosi vasasok századvégi szakszervezeti mozgalmának történetéhez (1890—1899)

a meglevő szakszervezeteket és az alakulóban levők között említette a vas- és fémmunkások szakegyletét, amely »az ország leghatalmasabb szervezkedésének Ígérkezik.«

42 A következő év elején, pontosan január 27-én, új alakban, új címmel jelent meg a vasas újság. A Vas- és Fémmunkások Szaklapja vezércikke beszámol a lap körül felmerült változásokról, de ebből nem derül ki, hogy tulajdonképpen miért került sor ezekre a változásokra. Az 1894. január 14-én tartott vasmunkás-gyűlés bízta meg a kiadókat az új lap szerkesztésével. A lap ígéretet tett, hogy harcot indít az ellenállási pénztárak kiépítéséért, »hogy kedvező pillanatban a vas és fémmunkások az őket megillető munkabérért síkra szállhassanak.«

43 Az 1894-es év egyik legfontosabb vívmányának az ún. szabad szervezkedést, az ellenállási pénztár megszervezését kell tekinteni, ami szoros kapcsolatban volt az új szaklappal. A már említett január 14-i gyűlés egy 20 tagú intézőbizottságot választott a szervezés lebonyolítására. A bizottság azután gyári, valamint műhelykonferenciák összehívását határozta el, amelyeken bizalmiakat kell választani. Kidolgozta az ellenállási pénztár működési szabályzatát, amelyet a Vas- és Fémmunkások Szaklapja teljes terjedelemben leközölt.

44 Az 1. pont a szervezet célját határozza meg. »Az ellenállási pénztár célja, hogy a vas és fémmunkásoknak bérharc kiütése esetén oly helyzetet biztosítson, hogy követeléseiket kiküzdhessék és az összességért fáradó elvtársakat egy beálló rendszabályozás esetén támogatásban részesíthesse.« Tehát a sztrájkok támogatása volt a főfeladat! Hogyan működött az ellenállási pénztár? A bizalmiakra épült a szervezet. A gyárak munkásai egy vagy több bizalmit választottak. A bizalmiak szervezése kerületenként folyt. Minden kerület két képviselőt küldött a fővárosi szervezetbe. Ezek voltak az összekötők a végrehajtóbizottság és a gyárak között. A munkás hetente 10 krajcárt fizetett az ellenállási pénztárba, amelyből 70% ment az ellenállási alapra, 30% pedig agitációs célokra. Ennek fejében ingyen kapta meg a szaklapot. A központi hely, amelyen keresztül az összeköttetést fenntartották, a lap szerkesztősége volt. Láthatjuk tehát, hogy az újság volt a központi láncszem, amely köré a vasasokat tömörítették. Jászai szerint a szabad szervezkedés lényege az, ». . . hogy a munkások lapot adnak ki és ennek az előfizetési díja olyan, hogy a sztrájk alapnak is jutott bizonyos összeg«.

45 Ezzel a módszerrel sikerült egyesíteni a vasasokat, bár elég laza volt ez a szervezet. Az ellenállási pénztár formailag a szakszervezeteken kívül működött, valójában ezek tagjait egyesítette. Az elért eredmények számbavétele, a további feladatok kijelölése az ugyanezen év májusában megtartott I. vasas-kongresszuson történt meg. A budapesti bizalmiak február 16-án tartott értekezlete hozott határozatot a kongresszus egybehívásáról. A szakmai szervezetek 100 tag 360