Tanulmányok Budapes Múltjából 11. (1956)

Vadász Sándor, A fővárosi vasasok századvégi szakszervezeti mozgalmának történetéhez (1890—1899)

Még egy fontos tényezőre kell rámutatni ebben a vonatkozásban. A vas- és fémipar, de különösen a gépipar a fővárosban koncentrálódott. Az 1890-es években már több tízezerre rúgott a budapesti vasasok száma. Ez megkönnyítette a politikai mozgalomba való bevonásukat. Éppen ezért a budapesti vasasoké volt a vezető szerep az országos vasas szervezkedésben. A 90-es évek valamennyi jelentős kezdeményezése, amely a mozgalom egy-egy fontos állomását jelzi, az ő nevükhöz fűződik. * A magyar munkásmozgalomban az 1890-es év jelentette a fordulópontot. Ettől kezdve beszélhetünk komoly szakszervezeti mozgalomról, a régi egyletesdin túllépő modern szakszervezetekről. A tanulmány az 1890-től 1899-ig terjedő időszakban vizsgálja a fővárosi vasasok szakszervezeti mozgalmát, de röviden ismerteti a 70—80-as évek szervezkedéseit is. Nem tart igényt arra — amit a cím is jelez — hogy a századvégi vasas szervezkedés valamennyi kérdését feldolgozza, bár igyekszik átfogó képet adni a vasas szakszervezetek létrejöttéről, működéséről. Sok kérdést csupán felvet, de meg nem old. Ezeknek megválaszolására még további kutatásokra van szükség. A múlt század 70—80-as éveiben jöttek létre a vas- és fémmunkások első szervezetei. Többnyire betegsegélyző és temetkezési egyleteket alakítottak, amelyek heti járulék befizetése ellenében segélyt adtak az arra rászorulóknak. A hatóságok nem gördítettek akadályokat az ilyen egyletek létrehozása elé, mert megmaradtak a segélyezés szúk területén. Sokszor kicsin}^es viszályok dúltak a betegsegélyzők kebelében. Egy részük nem is volt eléggé életképes. Ennek ellenére jelentősek voltak ezek a kezdeményezések : az egyletekbe tömörült vasasok megtárgyalták helyzetüket, bajaikat, anyagilag támogatták a senkitől nem védett munkást, ha betegsége egy időre munkaképtelenné tette. Ellensúlyozták azokat az egyleteket, amelyeket a gyárosok hoztak létre saját vezetésük alatt. Történtek kísérletek fejlettebb, a sztrájkokat segíteni kívánó harcos szakszervezetek létrehozására. Az egyik Farkas Károly nevéhez fűződik, aki az Általános Munkás Betegsegélyező Pénztár egyik vezető személyisége volt. Farkas Károly a múlt századbeli munkásmozgalom kiemelkedő alakja. Ó alakította meg Temesvárott az I. Internacionálé magyarországi szekcióját. Miután Budapestre költözött — 1869-ben — tevékenyen részt vett a fővárosi munkások szervezkedésében, a szakszervezeti mozgalom kifejlesztésében. Igen sokat tett annak érdekében, hogy megértesse a főváros vasmunkásaival a szervezkedés szükségességét. Kétségtelen viszont, hogy ezek a kísérletek nem jártak sikerrel. Ez mindenekelőtt a kormányszervek magatartásával magyarázható, amelyek elgáncsolták azokat. Mindent egybevetve megállapíthatjuk, hogy a 70—80-as években nem sikerült létrehozni a munkások gazdasági harcait támogató harcos szakszervezeteket. 346