Tanulmányok Budapes Múltjából 11. (1956)

Vadász Sándor, A fővárosi vasasok századvégi szakszervezeti mozgalmának történetéhez (1890—1899)

VADÁSZ SÁNDOR A fővárosi vasasok századvégi szakszervezeti mozgalmának történetéhez (1890—1899) A múlt század utolsó harmada az ipar gyors fejlődésének időszaka volt hazánkban. Az 1867-es kiegyezés után sok új gyár, új ipari üzem létesült. A 80-as években megkezdődött iparpartolási politika révén a kormányok is elősegítették a gyáripar fejlődését. A gyárak szaporodásával természetesen együtt járt az ipari munkásság számbeli növekedése, a nagyipari munkásság kialakulása. A kialakulóban levő magyar munkásosztály soraiban jelentős helyet foglaltak el a vas-és fémiparban dolgozók. Egyrészt annak következtében, hogy az iparág rendkívül kiterjedt volt, a rokon szakmák egész sorát egyesítette magában. Igaz, hogy a vasipar fejlődését gátolta az osztrák ipar versenye. A magyarországi nyersvastermelés jelentős része az osztrák tőke kezében volt. Az itt nyert vas túlnyomó részét kivitték Ausztriába, ahonnan feldolgozva, készáru formájában került vissza az országba. Ennek következtében a magyar vasfeldolgozó ipar nem fejlődhetett szabadon. Ennek ellenére a század utolsó évtizedeiben számos vasipari üzem, gépgyár létesült. Másrészt igen sok vasmunkás dolgozott kisipari üzemekben, mint pl. a bádogosok, kovácsok, lakatosok jó része. Persze, nem csupán számbeli túlsúlyról volt szó! Az 1890-es évektől a vasasok alkották a magyar munkásosztály legöntudatosabb rétegét. Részt vettek a május elsejék megünneplésében és előkészítésében, mindenütt ott voltak, ahol a magyar munkásosztály hangot adott tiltakozásának a kormányok reakciós, munkásellenes politikájával szemben. Mivel magyarázható elszántságuk, nagyfokú harckészségük a tőkések elleni harcban? Mindenekelőtt nagymérvű, erősen szembetűnő kizsákmányoltságukkal. A vas- és fémiparban hosszú időre van szükség, amíg valaki tanult szakmunkássá válik. Ennek ellenére a 70—80-as évek viszonylag tűrhető bérezésével szemben 1890 után igen rosszul fizették őket. A munkanélküliek száma a 90-es években állandóan növekedett. Emellett nem volt éppen veszélytelen foglalkozás a vasas szakma. Ha a századvégi baleseti statisztikákat áttanulmányozzuk, azonnal szembeötlik a vasasok megdöbbentően magas arányszáma. Ugyanakkor, a munka természetéből következően, a balesetek igen súlyosak voltak, hosszadalmas gyógykezelést igényeltek. A rokkanttá vált munkást azután a tőkések az utcára dobták. 345