Tanulmányok Budapes Múltjából 11. (1956)

Szilágyi János, »Barbár« betörések és belső harcok Aquincum terében

Solymár területén,

108 Bakonyszombathelyen,

109 a brigetiói legiótáborban,

110 az Esztergom megyei Bajóton.

111 Ezek a vagyonmentések esetleg csak a balkáni csatavesztés hírére történhettek, ahol Decius is elesett. Az erődítményen belüli elrejtés, a kincslelőheíyek körvonalazta területsáv alapján mégis inkább arra a feltevésre hajlunk, hogy a quadok is ellenségesen mozdultak meg, amint Decius jelentős erőket vonhatott el az Aquincum—Brigetio közötti határőrségből is. A 252. évben a III. thrák lovas segédzászlóalj Almásfüzitőnél már alázatos hódo

1

atát vésette kőbe.

112 Aquincum körzetében az itteni legió ugyanekkor mérföldjelző kőoszlopon

113 örökítette meg köszönetét ugyancsak Gallus császárnak, aki eszerint időközben véget vetett a közép-dunai harctéri válságnak. A »hazasegítő Fortuna«-nak emelt fogadalmi oltárkő

114 arra utalhat, hogy ekkorra a Balkánra elvitt csapatok maradványait is visszavezették, lehetséges, hogy valamikor ezekben az években játszódott le Aquincum térségében Moesia inferior (a mai Bulgária) különítményei és a VII. Claudia legió, Moesia superior (a mai Szerbia) csapatteste között az a súlyos összecsapás is, amelynek tényét egy aquincumi kőemlék

115 jegyezte fel. A sokat vitatott felirat, nagymértékű csonkasága folytán, megnyugtatóan egyáltalán aligha egészíthető ki. Ezért mi csak az épségben fennmaradt részeire hivatkozunk. »... a legkegyetlenebb zsarnokság nevének ki vakarása végett (a kőemlékeken) . . .« küldték ki a fogadalomteljesítő katonatisztet, a VII. Claudia legió osztagai élén. Radnóti A. szerintünk helyesen mutatott rá

116 arra, hogy nem a legió otthonában (Viminacium, a mai Kosztolác) történt a levert ellencsászár nevének és képmásainak megsemmisítése, hanem a kőoltárka állításának színhelyén. Eszerint ez a fontos adat, kőfeliraton feljegyzett belső harc, mégis beletartozik Aquincum történelmébe. A felirat megmaradt része azonban azt a feltevést

117 egyenesen kizárja, hogy Moesia inferior csapatai döntötték volna meg a szóban forgó ellencsászár kísérletét és kényszerítették volna ki — az aquincumi legió és körzetébe tartozó csapatok ellenállásával szemben — a damnatio memoriae, vagyis az emlék kiirtásának végrehajtását. A felirat ide vonatkozó része az említett feltevéssel ellenkezőleg így szól :

118 ». . . vexillationes Moesiae inferioris voltus h(ostium) p(ublicorum) . . . (detra)here nollent. . .«, tehát ». . . Moesia inferior különítményei vonakodnak . . . letépni a közellenségek képmásait. . .«. Eszerint éppen a kelet-balkáni csapatok maradtak alul ebben a belvillongásban és ezek tartottak ki legtovább a legyőzött »zsarnok mellett«. Probléma marad azonban továbbra is ennek a belvillongásnak pontos ideje, de az aquincumi legió magatartása is, amelynek terében ez az összecsapás végbement. Ha Alföldi A. korhatározása a helyes,, akkor ezen esemény a 260. vagy a 261. évben zajlott le. Ebben az esetben egyszerűen a legió zömének távollétével számolhatunk, amennyiben a 258. év körül az aquincumi helyőrség túlnyomó része valóban Itáliában menetelt, Puteoli tájáig, és közben súlyos harcokat vívott.

119 Az aquincumi legió közreműködhetett az alemannok kiverésében is, akik Milánóig hatoltak el.

120 A legió távolléte folytán válhatott megint az szük20