Tanulmányok Budapes Múltjából 11. (1956)

Mályuszné Császár Edit, Kelemen László színháza

Még egy részletkérdést kell tisztáznunk. Bayer úgy látta, hogy Kelemen és társai lemondtak valamiről, amikor színészekké lettek. Mai tudásunk mellett ez a fogalmazás nem helytálló, és hamis kispolgári szentimentalizmus lenne hozzá ragaszkodnunk. Igen szerény körülmények között élő kisemberek voltak ők ; nem mondtak le, hanem ellenkezőleg, felfelé törtek a színészi hivatás vállalásával. Számításuk anyagilag nem vált be, de a művelődés lehetősége és a társadalmi emelkedés így is osztályrészükké lett, a magyar kulturális élet vezérférfiai méltatták őket figyelmükre, s nevük a történelem lapjaira került. A kántor és az írnok, a falusi tanító meg a tönkrejutott gombkötő lánya feltétlenül emelkedtek szellemi síkon, éveket töltve nemcsak Endrődy vagy Kármán, de Voltaire és Shakespeare társaságában is . . . Igaz, vállalkozásuk kudarcba fulladt, de az eszme élt bennük és élt személyükön túl is. A fejlődést ők indították meg. Nemcsak az ország igényelte egyre hevesebben a magyar nemzeti színjátszást, hanem az a néhány vállalkozó — L-áng, Ernyi, az erdélyiek — akik továbbhaladtak a magyar színészek rögös pályáján, lépésről-lépésre jutottak feljebb a szorgalom, kötelességtudás, tanulni vágyás szellemi ösvényén. A XIX. század elejére színészeink megértették, hogy a francia forradalom mutatta úton a munka a szabad ember legfőbb surrogatuma. JEGYZETEK 1 Endrődy János, A' magyar játék szinnek történetei kezdetétől fogva az utóbbi kormányozásig. (A'Magyar Játék-Szín. )I—

III. köt, Trattner, Pest, 1792—93. — Bayer József, A nemzeti játékszín története. I—

II. köt. Bp. 1887. — Lugosi Döme, Kelemen László és az első »magyar játszó színi társaság«. Makó, 1927. — Pukánszkyné Kádár Jolán, A Nemzeti Színház százéves története. I. köt. Bp. 1937. — Vali Bélának Bayerével egykorú könyvét adatainak teljes megbízhatatlansága miatt nem lehet használni. 2 Hazafiúi intés. 1790. Darvas Ferentz Hellytartói tanátsos. Orpheus II. Kassa, 408. 3 Vö. Szekfü Gyula, Iratok a magyar államnyelv kérdésének történetéhez. Bp. 1926, 15. kk. 4 Adalék a jobbágy-sorshoz : »Kéntelenítettem a Tttes Urat tudósítani ezen levelem által ezen az okon tudni ülik hogy még a szöllő kappalatlan vagyon és a jobbágyok teljességgel nem akarnak szolgálni némely részek mivel nintsen kenyerek és ehel hogy még szinte meg nem holtak és ászt mongygyák hogy eök éhen senkinek nem dolgoznak igaz az hogy a Gróf Károlyi jobbágyinak kenyeret adnak a mikor az Urdolgára mennek mivel látják hogy sémiképpen kenyérnélkül nem mehet és amunka nagyon hátra maradt a kenyeret pedig ugy adgyák hogy két napra valót hogy harmadik nap dolgozik a kenyérért de ugyan tsak akor is adnak kenyeret észt látván a job ágy ok annál inkább nem szolgálnak éhen még ugyan voltak vagy négyen a kiknek még edig volt olyan kenyerek a kit pénzen vettek de már azoknak sintsen és most már mind széljel oszolnak kenyér után és így nem tudom kivel kel meg dolgoztatnom a szőllőt mind ezek aránt kivántam az Urat tudósítani hogy én jövendőben oka ne legyek a munka hátra maradásának . . . edig amint lehetet tsak dolgoztattam némely részével de némely részén sémit nem vehettem holot pedig minden módon Ijesztgettem Őket és a Szolga Birohoz is voltam erántok ... « (Jóska György — ispán? — feletteséhez. Salánk (Ugocsa m.) 186