Tanulmányok Budapes Múltjából 11. (1956)

Mályuszné Császár Edit, Kelemen László színháza

ségbe ejtvén pedig magát, szánakozást okoz, sőt ha ártatlanul el-vész,. gyenge Szépeinknek szemeket-is adóztattya. Midőn a' hires Kotzébuénak „Ember gyülölés, és Meg-bánás" nevű Brzékeny darabját legelébb játzodták Bétsbe, még ama kemény természetű II-dik Jósefnek-is könyveztenek szemei. — Ezt tsinálhattyák a' jó Játékosok, illy en hatalmak van nékiek«.

100 A néző szíve nem egy kebelben, de még csak nem is egy társadalmi renden belül dobogott, amikor Moór Anna elsírta a könnyelműen rossz útra tért ifiasszony bánatát, hogy könnyet csaljon a sokféle szembe. Császári közönséget nem jegyezhetett fel a színház krónikása, de ott tilt a Reischl-bódé deszkái között maga a magyar nép. »A' Játék szint mái üdőben Európának tsak nem minden népesebb városaiban a' fő mulató helynek tartják, hová minden korú, és rendű polgárok egybe tódulnak«, írja a kortárs, öntudatlanul is felhíva a figyelmet az intézmény polgári jellegére.

101 Maga a társulat arra hivatkozott, hogy azoknak akar játszani, akik nem tudnak németül s ezért nem élvezhetik a városi színházat.

102 Tehát valóban a szegénységnek akartak játszani : annak a magyar kispolgári rétegnek, a Szilágyi Pál és Iyiptay gombkötőmestereknek, a komáromi eredetű hajósoknak és a fehérvári fuvarosoknak, akiket a fejlődő kapitalizmus a nagyvárosba csalt, de megőrizték nemzet: vonásaikat. Eljött a kalocsai szijjártó és házanépe, de eljött, ha tehette, a náluk is szegényebb magyar : az építkezéseknél dolgozó falusi szegényember, a kubikos és a sokféle uraság magyar nyelvű cselédsége is. A szavak, amelyek hozzájuk eljutottak, nem mindig találtak teljes megértésre. Műveltségük talán nem ért fel L,essmg vagy Schiller szavaiig. De joggal érezhették hogy »szükség a' meg nyugosztalás, szükséges az öröm mulatozás a' munkás polgárnak. Mi szebb mind azon helybe szünet óráját tölteni, mellyben egyéb polgár társai meg jelennek«.

103 A színház demokratikus intézmény. Lehet, hogy a büszke gróf, bérelt páholyában, észre sem vette kasznárját, kocsisát a második, harmadik helyen. De azért azok mégis ugyanott szórakoztak és ugyanazt hallották, amit ő — és érezték ennek jelentőségét. A színház törzsközönsége a jurátusok és diákok nagy serege. II. József rendelkezése értelmében szabad volt színházba járniok, mivel a darabokat a cenzúra, magát az előadást pedig a rendőrség ellenőrizte.

104 Ezek egész szívükkel csüggtek az intézményen, megvoltak a maguk kedvencei, ők csinálták a zavarokat is, de büszke pillantásuk lenézte a fényes nagyurat ott előttük. ». . .óh Nagyok! . . . felejtkezzetek-el arról a képzelt külömbségről, mellyet tsak egyedül az emberiségnek jussaival való vissza élés állitott-fel közöttetek«, mondta ez a része a közönségnek. Igaz, hogy színházi botrányok hősei voltak, de ők ismertették meg a Martinovics-féle kátét is a színtársulat egy tagjával.

105 Ha egy protestáns magyar diák, nyugati egyetemekre vezető útjában, keresztülutazott Pest-Budán, ellátogatott a magyar színházba. Elment a kamarai munkálatoknál alkalmazott mérnök is, s ha volt egy kis megtakarított pénze, áldozatot is hajlandó volt hozni a magyar játék181