Tanulmányok Budapes Múltjából 11. (1956)

Mályuszné Császár Edit, Kelemen László színháza

minden nemesnek is Iskolája leszsz«, mondja Kazinczy.

93 Annál nagyobb feladatot rótt azonban rájuk a szomorújáték. Shakespeare kultusza a nyolcvanas évek második felében nagyon elterjedt Pest-Budán, de aligha az ő alakjai okozták a legnagyobb nehézségeket. Shakespeare emberismerete nem kívánt lehetetlent a színésztől, s a mieink meg éppen simára fésült, tragikus konfliktustól megkímélt hősöket kaptak a kezükbe ; olyan Iyeart, ahol a darab tanulsága abban kulminál, hogy az uralkodók ne mondjanak le a trónról, mert az kellemetlenségekkel jár, s olyan Othellót, amelyben az átdolgozó a féltékenység káros voltára hívta fel a figyelmüket.

94 Szép számmal játszottak azonban lovagdrámákat. A kor hajlott a regényes szenvedélyekre, de a XVIII. században is nehéz volt érzelmi fedezetet találni ilyen kitörésekre : »Ugy van, én kegyetlen vagyok — a' ki könyvhullatásokkal áldozik, a' ki Örömest le mondok mindenekről. . . Tulajdon szivem indulattya terhemre van — a' meg bosszankodott Egek teli öntötték azt méreggel. — Megvetem szeretetemet, hogy vadságomnak kívánt partyára érhessek«.

95 Hogy megkönnyítsék az előadó helyzetét, szerző vagy fordító gyakran bő útmutatást fűztek egyes helyekhez. így látjuk egy alkalommal a hősnőt börtönben — a legszükségesebb kellékek egyike, ami soha, sehol nem hiányozhat, a börtön-díszlet — »egyedül, térden állva, széllyel bontott haj okkal, kezeit egyben fogta, és fejét szomorúan le-sütötte az asztalra. Ottan ottan szemeit az Égre emeli, mellyen sóhaj toz, egybe kaptsolt kezeit az Égre fel-tartya. Az eggyik kezét a' szívére teszi, 's elébbi szomorúsága kimutatását vészi elé. Ezeknek egy kevés ideig némán kell tartani«.

96 De nemcsak női szereplőt illetőleg volt kívánalom, hogy »a leg-jobb néma jelentéseknek ki-adásával kell birni, mellyek valamint ha hibásak semmit, úgy ha szépen esnek, igen sokat tesznek a' Nézők előtt«, hanem gyakran a hőstől is hosszú némajátékot kívántak meg. Nézzük csak az Elfrida — a pesti színpadon, Dugonics és Moór Anna gondozásában В erényi Jolánta néven szerepelt — boldogtalan férjét : »Egybe kaptsolt karokkal, le-haj tván fejit, lassú lépésekkel meg-sétálja magát. Mellyen sohajtoz, minden mozdulattyai irtóztatok, ugy hogy belső részében való küszködésit jelentik. Szemeit néha néha az Egekre emeli, tekintete a' leg-nagyobb kéttségben-esést mutattya, és ottan ottan süvöltnek belölle, fájdalmának meg-szaggatott rendeletlen hangjai. Hói bé akar menni, hói meg-tér, és szörnyű bodulásába el-tántorodik. Utollyára egy fához támaszkodván, ott marad«.

97 Pesten Iyáng Ádám János, Kolozsváron Kótsi Patkó János játszotta a bútól sújtott hőst, előbbiről nem ismerünk kritikát, de az utóbbinak természetes játékát kortársai Brockmannéhoz hasonlították s azt mondták róla, hogy »mimikájában a fölvett személyek karakterét phidiasi metszetekben egészen kidomborítva látta a néző lelke . . .«" így játszott a XVIII. század végének színművésze, s a közönség, amely a művészetet akkor is »a természetességben kereste«,

99 elragadtatva figyelte. »A' Játékosnak mint egy markában van a nézők szive, a' hová akarja, oda hajtya azt. Egy friss tréfával vidám nevetést, szerencsétlen180