Tanulmányok Budapes Múltjából 11. (1956)

Szilágyi János, »Barbár« betörések és belső harcok Aquincum terében

Viszont feltételezhetjük azt, hogy már a birodalom császárjainak látogatásai előtt irtó, illetőleg elűző hadjáratot indítottak a környék latro-csapatai, de útonálló elemei ellen is, hogy a császár biztonságban vonulhasson el. A császárt kísérő és előtte járó testőrsereg túlereje ezt a feladatot átmenetileg megoldhatta. Már Alföldi A. ezt úgy fogalmazta meg, hogy »a császár megjelenése valóságos áldást jelentett (természetesen a rabszolgatartók szempontjából) az illető tájra, mert a közbiztonság nyugalmát hozta magával. . .«. A földbe rejtett és a legújabb időkben felszínre került érem- és ékszerleletek legkésőbbi darabjaiból bizonyosabban következtethetünk ellenséges betörésre, illetőleg a tulajdonosaiknak szempontjából elképzelendő egyéb veszélyre. I,egutóbb R. Alföldy M. rajzolta

10 meg egy »barbár« betörés irányát és útvonalát Pannóniába. Tőle várjuk el azt, hogy éremrepertoriuma alapján az egész tartomány teljes perspektívájában folytassa ilyen vizsgálatait. Mi ezúttal csak Aquincum körzetének kincsleleteit vesszük tekintetbe problémánk szempontjából. Figyelmeztetnünk kell azonban arra, hogy a lehetőségek közé kell számítanunk más okokat is a kincsleletek elrejtésénél. Pl. a latrok mozgolódásainak vagy saját csapatok beszállásolásának hírére is eláshatták az ornamentum depositumokat.

11 Nemcsak a betört »barbárok« ölhették meg az elrejtőket, de a villákon stb. rajtaütő latro-csapatok is, és így ránk maradtak azoknak elásott kincsei. Amennyiben feltételezhetjük azt, hogy a kincsek elásásánál segédkező vagy arról tudomást szerző rabszolgák stb. a rebellisekkel, defectorokkal összejátszottak, akkor gondolhatunk arra is, hogy előttünk már a latrok megtalálták az elrejtett éremkészletek túlnyomó részét. Ezért hajlunk arra a feltevésre, hogy a ránk jutott kincsleletek mögött mégis elsősorban »barbár« betörések veszélyét kell regisztrálnunk. Különösen ez állhat fenn, ha az éremleletek egyazon vonalba vagy egyirányú sávba esnek bele. Ha azonban azok hálózatszerűén sűrűsödnek, elszigetelt körzetben, akkor inkább latrok stb. incursioinak, vagyis a gazdagabb házak megrohanásainak tanúságait látjuk bennük. A katonai végeibocsátó bronzlapok, az ún. diplomák a legpontosabb keltezéseket tartalmazzák, de — úgy látszik — egyáltalán nem segítenek vizsgálódásunkban. A kiöregedett, esetleg meg is rokkant katonákat elbocsátották, szabadságolták a háborús idők kellős közepén

12 is, aminthogy a katonalegénység kedvében járó császárok — hosszabb időn át — nem zárkózhattak el békésebb években sem az elől, hogy végszabadságolják a kötelező, vag}ds legalább 25 évet kiszolgáló katonákat. A konkrét áttekintés vázolását az i.sz. 19 évvel kezdhetjük, amikor egy lovas segédzászlóalj Aquincumban építkezett.

13 Talán a Nagyalföldre frissen beköltöző sarmata jazigok máris átcsaptak a dunai határon, és szükségessé vált, hogy a határfolyamnak legfontosabb átkelő helyeit és hídfőit megerősítsék ellenük. Az már kérdéses, vajon egy antik író adata

14 erre az eseményre vonatkozik-e? 12