Tanulmányok Budapes Múltjából 11. (1956)

Kosáry Domokos, Pest-Buda és a Kereskedelmi Bizottság 1791-ben

javaslataikat ne kezeljék lenéző hallgatással, hanem legalább szálljanak komolyan vitába velük, — hiszen a vitából úgyis kitűnik majd, mennyire a kereskedelemtől függ egy ország gazdagsága, mint ahogy Magyarország is azért szegény, kedvező természeti feltételei ellenére, mert »a kereskedőt megvetik«, tisztességtelen foglalkozásúnak (occupatio inhonesta) tekintik, és »ott nyomják el, ahol tudják«. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a hosszú beadvány zárószavai pedig egyenesen II. lopottól remélik, hogy toszkánai uralkodásának mintájára a természettől megáldott Magyarországot sem fogja »az eddigi sötétségben hagyni, s jósága és nagy tapasztalatai a magyar kereskedőt is arra az útra vezetik, melyen az önmagát és a hazát boldoggá tudja és fogja tenni«, — és ha tudjuk azt is, hogy ez : Lipót toszkánai kormányzatának dicsőítése és ezzel kapcsolatban illúziók, a polgárságnak kedvező reformok várása az egykorú monarchikus demokratizmus irodalmának, főleg Molnár János pesti evangélikus lelkész iratainak volt jellemzője s egyúttal érve a nemesi mozgalom ellenében, — akkor nyilvánvalóan az a benyomásunk támad, hogy a Beschwerden elsősorban a hazai feudális rendszer ellen íródott. Csakhogy mindjárt a bevezető sorok után, az elnyomás legelső példájaként az szerepel, hogy a bécsi kereskedők korlátlanul üzletelhetnek Magyarországon, nemcsak a pesti, pozsonyi vagy debreceni nagy vásárokon, hanem azokon kívül is, míg a magyarországi kereskedőt viszont külföldiként kezelik és korlátozzák az örökös tartományok határain! A továbbiakban a pesti beadvány külön foglalkozik a kiskereskedők és a nagykereskedők problémáival. Az utóbbiak támogatását láthatólag különösen szívén viseli, bár részletesen és első helyen tárgyalja a kiskereskedelem akadályait is, abból kiindulva, hogy száz kereskedő közül egy is alig akad, akinek komolyabb, nagyobb vállalkozáshoz módja volna. A szöveg összeállítói láthatólag igen fontosnak tartották e különböző kategóriák határozott lerögzítését, ettől remélve, hogy valami »jó rend« alakul ki ; mert hangsúlyozzák ugyan, hogy a kereskedők számát lehetetlen korlátozni, az a véleményük azonban, hogy minden üzletág körül túl sokan nyüzsögnek. Szerintük három fő kategóriára van szükség. Ezek : a nagykereskedő, a kiskereskedő (Allaminutisten) és a szatócs (Kreissler, Krämer). Az utóbbiak a köznép legegyszerűbb szükségleteit elégítenék ki, a kiskereskedők feladata pedig egyegy adott helységben egy bizonyos üzletág (posztó, rőf, vas vagy fűszer) ellátása volna. A nagykereskedő feladata viszont : a hazai terménykivitelt lebonyolítani, hozzá új külföldi piacot szerezni, emelni a termények minőségét, ezen túl azonban a hazai iparcikkek kivitelével is foglalkozni. Sőt a kereskedelmi tőke a jövő perspektívájában már az ipari befektetés felé tekint, s programpontjai közt ott szerepel »hazai fabrikák és manufaktúrák alapítása és tökéletesítése«, valamint, természetesen, a szükséges külföldi nyersanyag behozatala is a hazai ipar számára! Mindezt követik még különböző biztosító szabályok, nemcsak arról, hogy minden kategóriához megfelelő tőkével és képzettséggel kell rendelkezni, hanem — másik kezükkel mégj óbban a múltba, hátrafelé kapaszkodva — 139