Tanulmányok Budapes Múltjából 11. (1956)

Szilágyi János, »Barbár« betörések és belső harcok Aquincum terében

Különben a feliratos emlékanyagnak ez a csoportja, az építési emléktáblák a határerődláncolat kiépítésének üteméről, menetéről értesítenek, illetőleg az azon végzett rombolások kijavításáról tanúskodnak. Úgy látszik, hogy terminus ante quem gyanánt különösen az utóbbiak adatai használhatók, amikor a »barbár« betörések sorozatát akarjuk vázolni. Úgy vélem, hogy legkevesebb támpontul az ún. mérföldjelző kőoszlopok feliratai szolgálhatnak. Ezek túlnyomó részükben a császár iránt jelentenek hódolatot, vagyis nem szükséges, hogy ezek mögött feltétlenül útépítést vagy útjavítást feltételezzünk.

9 Egyébként a hidak lerombolásainak idejéből, illetőleg a katonai és utánpótlási szempontból is sürgősen elvégzendő újjáépítéseknek évszámadataiból biztonsággal következtethetnénk vissza arra, hogy mikor végezhették a lerombolásokat a visszavonuló csapatok, hogy üldözőik gyorsaságát késleltessék. Különös azonban az, hogy még azokon a távolságjelző úti kőoszlopokon is, amelyek — felirataik alapján — út- és hídjavításokért örökítették meg a császár dicsőségét, kivétel nélkül minden esetben úgy szól a szöveg, hogy »... a régiségtől összeroskadt ( . . . vetustate collapsas . . .) hidakat és utakat állította helyre . . .«a megnevezett csapattest. Mindenesetre erőltetett volna az, ha mindenkor szépítésnek, hamis indokolásnak, sematikus kifejezésnek tekintenénk a vetustas, az »elavultság« ismétlését ezeken a feliratokon. Az is hihetetlen azonban, hogy a menekülő vagy védekező csapatok vagy latrok stb. egyetlen esetben sem romboltak le hidat maguk mögött, illetőleg maguk előtt. Márpedig a római kor négy évszázadának folyamán végig nincs egyetlen adatunk sem arra, hogy híd nem az elkopás, hanem az ellenséges lerombolás folytán roskadt volna össze. Mi általában ennek ellenkezőjével számolunk, noha egykori forráshelyeknek tulajdonítunk ezáltal részben ellentétes értelmezést azzal, amit szó szerint, határozottan kifejeznek. Úgy látszik azonban, hogy már az a tény is szégyelleni való volt, amit tagadni kellett, hogy a határkordonon belül ilyen sűrűn rombolhatta le a hidakat a külső és belső ellenség (Pax Romana!). Barkóczi ív. az Intercisa с monográfia II. kötetébe írt cikkében, amelyet kéziratban olvashattam, már példát mutat arra, hogyan aknázzuk ki forrásanyagként a császárnak hódoló, annak üdvéért állított kőoltárkákat. Sajátos módszerével a »barbár« invázióknak időpontjait és irányait kutatja a mai Sztálinváros körzetében. Mi Aquincum térségében kíséreljük meg hasznosítani ennek az emlékcsoportnak az adatait. Óvatossággal szabad támaszkodnunk ezen kőemlékek adataira is. Mögöttük ugyanis üres lojalitás, feltűnés keresése, hivatalra pályázás stb. is lehetett a háttér, különösképpen, ha az uralkodó személyes látogatására volt kilátás. Elvégre hódoló felirat állításának a császár iránt elsősorban akkor lehetett értelme, ha kilátás volt arra, hogy elolvashatja, akinek a hízelgés szólt. Természetesen, amint erre Borzsák I. figyelmeztet, a helyben székelő helytartók sem vehették rossz néven a hízelgésnek ezt a fajtáját, tehát az ilyen hódolatnyilvánítás nem bizonyítja egymagában a császár látogatását. 11