Tanulmányok Budapest Múltjából 10. (1943)
Horváth Gyula : A pesti kolera-lázadás 1831-ben
224 HORVÁTH GYULA Minthogy a háborgó tömeg ennyire büntetlenül garázdálkodhatott, tartani kellett attól, hogy az ellenállás nélkül való garázdálkodástól elbizakodva, minden fegyelmet és rendet megcsúfolva, szokatlan és nyílt támadásával már magát a közbiztonságot is felforgatja. Félni lehetett attól is, hogyha a zavargás elfojtását halogatják, a békés és fegyvertelen polgároknak, továbbá a város összes lakosainak személye és javai is gyors támadásnak és pusztulásnak lesznek kitéve. Ezért a megyei és városi hatóságok a katonasággal együtt tárgyalni kezdtek arról, hogy miként szüntessék meg minél gyorsabban a bajt. A sürgető körülmények miatt a katonai karhatalomnál alkalmasabb eszközt nem találtak. Mindenekelőtt Pest város kiküldöttei mentek a nádorhoz, hogy megkérjék a katonai karhatalom igénybevétele céljából a rendbontókkal szemben. Kérelmük elnyerte a legfelsőbb engedélyt, és a katonaságot utasító paranccsal tértek vissza. Mielőtt azonban a tömeg megfékezésének ezt a végső és erőszakos eszközét igénybe vették volna, jónak látták, hogy előbb az utcákon dobszóval kihirdessék, hogy a békés emberek és akik ezekben a kihágásokban részt nem vettek, egy óra leforgása alatt otthonukba távozzanak. Mindezt azzal a célzattal tették, hogy a józanabb belátásra térők távozhassanak, továbbá nehogy az igazi bűnösökkel egyenlő büntetésben részesüljenek azok, akik a tömeget követve csupán kíváncsiságból vegyültek közéjük. A lázadás elfojtása és a rend helyreállítása a teljhatalommal felruházott báró Vernhardt Pál tábornokra hárult. Vernhardt öt század gyalogságot, egy szakasz lovasságot és két ágyúval felszerelt tüzérséget vezényelt ki a pesti utcákra a rendbontók ellen. Amikor a tábornok csapataival megindult, a lázadó tömeg a mai Kálvin-tér és környékén garázdálkodott. Itt a zavargók két részre szakadtak, az egyik csoport az Üllőiúton vonult kifelé a Határároknál felállított sorompóhoz és az úgynevezett »Contumációs« házhoz (ma a Nagyvárad-tér és a Szent István-kórház környéke). A másik csoport a Soroksári-úton ugyancsak a Határároknál lévő sorompóhoz és a veszteglő felé igyekezett (ma a gr. Haller-utca és a Duna vonalának találkozása). Vernhardt azonnal a zavargók után indult és csapatát hasonlóképpen két részre osztva, egy század gyalogság az Üllői-úton, a többi pedig személyes vezetése alatt a Soroksári-úton haladt kifelé. A tábornok elgondolása az volt, hogy a tömeget kiszorítja a városból, ott körülzárja őket és elfogja. 25 ) Mikor az ÜllŐi-úton menetelő század, egy százados vezetése alatt kiért a Határárokhoz, a csőcselék már teljesen szétrombolta a vámházat berendezésével együtt és a Határcsárda elpusztításához kezdett. 26 ) Ekkor vették észre a menetoszlopban 27 ) közeledő századot, mire ijedten otthagyták zsákmányukat, futásnak eredtek, és már úgy látszott, hogy szétszélednek. De az ijedelem hamarosan elült, mert az érkező katonasággal szemben az Üllői-út egész szélességében csakhamar felsorakoztak támadásra. Amint a katonaság a tömeggel szemben zárt alakulatot képezve felfejlődött, a póznákkal, dorongokkal, vaseszközökkel, puskával és karddal felfegyverzett horda teljes dühvel és hihetetlen merészséggel rárohant a katonaságra, miközben fékevesztetten ordította : »Vissza, különben mindnyájatokat agyonverünk!« 28 ) Minthogy az erős támadás megfékezésére, a szuronyok igénybevétele nem lehetett elegendő,
