Tanulmányok Budapest Múltjából 10. (1943)
Horváth Gyula : A pesti kolera-lázadás 1831-ben
A PEvSTI KOEERA-EÁZADÁS 1831-ВЕХ 221 hurcolták egészen a Zsibvásáros-utcáig (ma Párizsi-utca). Az elhurcolt városi darabont csak Havas dékán közbelépésére szabadult meg kellemetlen helyzetéből. Az őrök vezetője, a csehországi származású Günther József, látva a fenyegető helyzetet, azzal az ürüggyel, hogy jelentést tesz a polgármesternek, még időben elmenekült. 9 ) Az egyetemi ifjúság Stáhly orvosprofesszort annak kijelentésére kényszerítette, hogy nincs kolerajárvány és kikényszerített véleménye alapján a hajóhidat is meg akarták nyittatni. Báró Mednyánszky egészségügyi biztos, a katonaság, az egyetem és a megye is rábeszéléssel és szépszóval mindent megtettek a zavargás lecsillapítására és a hidat a délutáni órákban át akarták adni a szabad forgalomnak. Az ifjúság mégsem várta be ezt az időpontot, hanem tizenegy óra tájban nagy tömegben jelent meg a hídnál és ott zúgolódva követelte annak összekapcsolását. Vernhardt tábornok azzal nyugtatta meg a hangoskodó diákságot, hogy várakozzék türelmesen, a hidat délre úgyis helyreállítják. Minthogy az ígért időre mégsem illesztették azt össze, az újra csoportosuló és tüntető diákok báró Palocsay Horváth vezetésével, 10 ) »aki mint valami dux imperátor« lóháton ült, ismét megjelentek a hídnál, ahol a híd őrzésére kirendelt katonaság és a diákok között dulakodás támadt. A katonák ellenállás nélkül és védekezve a nem messze lévő vámépülethez húzódtak vissza. Itt a diákság kőzáport zúdított az ablakokra, minek következtében az őrség tagjai közül többen megsérültek. Végül arra kényszerítették a katonákat, hogy a hátsó ablakokon menekülve elhagyják a híd környékét. 11 ) В siker után az egyetemisták támadó kedve alábbhagyott, egy ideig még nagy lármával kísérték a menekülő katonákat, majd bántódás nélkül engedték, hogy kaszárnyájukba vonuljanak. A katonaság elkergetése után a hídvám-őröket megnyugtatták, hogy sem személyükben, sem az épület berendezésében nem tesznek kárt. Bod Dániel hídvámbiztos jelentésében elismeri, hogy a diákság ezt az ígéretét megtartotta. 12 ) Egyébként a hajóhídnak a pesti oldaláról korábban felszedett pallóit helyére rakták és ezzel lehetővé tették az átkelést. Ennek hatása alatt a diákok a fegyverül használt dorongokat eldobálták és diadalmasan távoztak. Legtöbben közülük, részint már előbb a szülői háztól kért, részint a városban szerzett alkalmatosságokon haza utaztak. A diákság zömének elszéledése után komolyan lehetett gondolni, hogy a zavargás megszűnik. Nagy baj volt azonban, hogy az egyetemi ifjúsághoz közben már mások is csatlakoztak. Először ezek csak bámulói és kísérői voltak a felvonulásnak, de később szorosan csatlakoztak és noha nem kérték őket, még segédkezet is nyújtottak. Felbátorodva azon, hogy eddig büntetlenül garázdálkodhattak, a diákok szétoszlása után ők folytatták a zavargásokat. Délután három óra felé — kezdetben csekély számban — a színház előtt (ma Vörösmarty-tér) ismét összeverődtek és itt beszélték meg a további teendőket. Mindenekelőtt zászlót és fegyvereket akartak szerezni. Először békésen követeltek a színházi személyzettől, mivel pedig nem kaptak, feltörték az ajtókat, hogy erőszakkal szerezzenek, de eredményt így sem értek el. Ezután a Dunapartra vonultak, ahol egy kikötött hajóról vörös zászlót zsákmányoltak. Vezérük Bukovits Mihály lett, aki azelőtt orvostanhallgató volt, a zendülés
