Tanulmányok Budapest Múltjából 10. (1943)

Rexa Dezső : A Gránátos-utcza és épületei

178 REXA DEZSÓ' Ez sem érthetetlen. Mikor 1667-ben Tollius Jakab »oktató és orvos« Pesten járt — úgy írja le a várost, mint amely az ostromok alatt sokat szenvedett ; s ettől kezdve annak rendszeres városrendező politikája József főherceg nádor idejéig egyáltalán nem volt. És mivel II. József határozata szerint Pozsonyból a főhivatalok az ország központi fővárosába kerülvén, azok székhelye Buda lett — Pest továbbra is oly elhanyagolt maradt, mint annak előtte volt. A kövezés csak a múlt század közepén lesz itt általános, de az is lassan megy, alig halad. Az 1838. évi nagy árvíz után még olyan belső utca, mint az akkor Kolbacher- vagy Zöldkert-utcának nevezett mai Reáltanoda-utca is annyira sáros utca volt, hogy a Magyar-utca sarkán 1847-ben kétemeletesnek épült, most már háromemeletes ház lépcsőházában még ma is megvan az a sárkaparó, amelyen az utca sarát a bejövök csizmájukról vagy cipellőikről kénytelenek voltak lekaparni. Még csak a Belvárosban van egy-két utca, mely ki van kövezve : — ezek a Váci-, Úri- és Nagyhíd-utcák — de egyebütt por vagy feneketlen sár található. S milyen az a kövezet is! »Mint borsószem a rostában, úgy rázódol szekered oldalai közt, ha kocsizol rajtok — írja Fáy András a század első negyedében. — A külvárosokban pedig sok helyen kocsidöntő pocsolyák, kerékfogó sarak s undok szemétdombok vesztegelnek, mint akármely rossz faluban. Határa a töltés hiányában keresztül-kasul van utakkal szegdelve, s utczái az őszi esőzésekben és tavaszi olvadásokban majd járhatlanok, esteledésekben pedig veszélyesek.«

6

) Az utca egyéb kellemetlenségei közé tartoztak még 1820-ban a koldusok és kéregetők, a visszataszító nyomorékok, akik tolakodók és egykönnyen nem voltak elzavarhatók. Ugyanilyen látvány volt az alsóbb néposztály gyermekeinek nagy tömegben való ténfergése szerte az utcákon. Ezek is kéregettek s ha alkalom adódott — loptak ... Az utcákon nem takarítottak rendesen. Csupa piszok és szenny volt minden. Vásárok alkalmával az ott heverő, álldogáló állatok, ott veszteglő szekerek szalmája, falatozó vidéki pórnép, a sütő-főző lacikonyhák után rengeteg piszok és szenny maradt. A kertészek kiegyeztek a várossal, hogy azt ők elszállítják trágyának, de a kertész-szolgák csak úgy tesséklássék takarították be, s a szenny nagy része s a förtelmes bűz ottmaradt. S ha aztán jött a szél, a piszkot felkavarta, felkapta és szerte vitte a városba, a járókelők arcába-szemébe s a nyitott ablakokon át a lakásokba. És a sár! Ha az őszi tartós eső rászakadt a városra, másnapra a legtöbb utcában bokáig érő lett a sűrű iszap, sár. Alig lehetett járni az utcákon, tiszta ruhában pedig éppen nem, mert a veszettül hajtó szekerek és kocsik szerte fröcskölték a sarat. Arany 1877-ben énekli Epilógus című aranyi életbölcseségű versében : Ha egy úri ló-csiszárral Találkoztam s bevert sárral : Nem pöröltem, — Félre álltam, letöröltem.