Tanulmányok Budapest Múltjából 9. (1941)

Gárdonyi Albert: Széchenyi István szerepe Budapest fővárossá fejlesztésében 1-31

26 GÁRDONYI ALBERT polgárság tollnokát pedig megrovásra ítélte azért, mert a választott polgárság véleményét tiszteletlen hangon fogalmazta meg. A nádori leirat folyományaként a városi tanács 1839 április hó 27-én tartott ülésén maga elé idéztette Ságody Sándort, a választott polgárság tollnokát, s a nádori leirat rendelkezésének megfelelően nyilvánosan megrótta azért, mert a választott polgársági vélemény megfogalmazását tiszteletlen hangon végezte. Ez a megrovás a nevezett tollnokot teljesen ártatlanul sújtotta, mert az előadottak szerint a szövegezés nem tőle, hanem Széchenyi Istvántól származott, amit a szövegezésben kifejezésre jutó szélesebb látókör és vitázó készség is bizonyít. A választott polgárság s a városi tanács azonban nem szolgáltatta ki Széchenyi Istvánt, hanem a választott polgárság tollnokát hagyták meg bűnbaknak. A dunai védőgátakat illetően a választott polgársági véleményben foglaltakat 1839 május 13-án Széchenyi többedmagával egyetemben külön is a nádor figyelmébe ajánlotta (Szfőv. ívtár. Pestvárosi levéltár. Intimata a. n. 6775), amikor is előadták, hogy ezzel az üggyel a pestvárosi tanács már évtizedek óta foglalkozik a nélkül, hogy eredményt tudott volna elérni. Az utolsó árvíz újból felvetette a nevezett ügyet, mert Pest városa a Dunapart mentén erősen kiépült, s ezek az új városrészek állandóan ki vannak téve az árvízveszedelemnek. Ezenkívül a dunaparti ács- és épületfatelepeket az árvíz után azokra a területekre helyezték át, melyek meg vannak kímélve az árvíz pusztításaitól ; de viszont csupán akkor közelíthetők meg, ha majd a dunaparti védőgátak elkészültek. Mind a vásárlóközönség, mind az érdekelt kereskedők szempontjából is szükségesnek látszik ezért a dunaparti védőgátak kiépítése, aminek elrendelését a nádortól remélik. Ez a beadvány a pestvárosi tanácsi iratok közé jutott anélkül, hogy külön intézkedés történt volna ez ügyben. 1839 július 1-én ellenben nyomtatásban is megjelent a talajszint feltöltésére vonatkozó szabályzat (Vorschrift zur Anschüttung und Horizonts-Erhebung der öffentlichen Gassen der Stadt), amely a munka elvégzését az utolsó árvíz alkalmával elöntött utcákra korlátozta, feltöltési anyagul pedig az építési törmelékeken kívül az utcai és házi szemetet jelölte ki, amint e,z az Építési Bizottmány eredeti javaslatában bennfoglaltatott. Ismételten napirendre került a talajfeltöltés ügye akkor, mikor a Lánchíd pesti feljárójának a kiépítése vált szükségessé. Ebben az ügyben a Szépítőbizottmány és a Hídépítőbizottmány között vita indult meg, amely Széchenyi 1847 április 28-án kelt beadványával (O. L. Nádori levéltár. Elnöki 178/1847) került a nádor elé. E szerint az 1838. évi építési és talajfeltöltési rendszabály értelmében a Dunapart olymódon töltendő fel, hogy a töltés a dunaparti házak felé lejtsen, ami egyrészt nagyon elékteleníti a Dunapartot, másrészt az árvíz ellen sem nyújt kellő védelmet, mert a töltés hitvány anyagán átszivárog a víz. E rendszabály végrehajtása különösen a Lánchíd pesti feljárója előtti teret tenné teljesen tönkre, amivel szemben Clark és Széchenyi véleménye az volt, hogy ennek a térnek feltétlenül meg kell tartani az eredeti szintjét, s csupán a kocsifeljárót kell megfelelően kiképezni (bloss die Auffahrt zur Brücke zwischen den beiden Mauern so hergerichtet werde, damit die Wagen auf die Brücke hinauf gelangen können). A Szépítőbizottmány ragaszkodott az építési és