Tanulmányok Budapest Múltjából 9. (1941)

Voit Pál: A Magyar Földhitelintézet székháza – hajdani Marczibányi-palota – és dísztermei 214-230

A FÖXDHITEUNTEZET (MARCZIBÁNYI-PAI

y

OTA) ÉS DÍSZTERMEI 217 mát az újabb időkben a régihez egészen hasonló ítéletben részesítették, hanem ez a térrendezési forma és életszokás inkább a jómódú lakosság otthonában hódított s így éppen a magasabb, művészi ízlést feltételező otthonkultúrának egyik sajátos alakja. Szerinte még mindig — különösen régi házakban — igen sok az alkóv, amelyeket alvásra használnak, pedig ilyen sötét, szúk benyílókat, amelyek kevés levegőt kapnak, hálószobául egyáltalában nem volna szabad használni. Mivel—- mondja Jankovich — életünknek nagyrészét az alvásnak szenteljük, így a hálószobának nagy befolyása van egészségünk épségére. Ismert dolog azonban, hogy friss és tiszta levegő csak tágas és szabadterű helyiségben lehet. Épp ezen ok tenné szükségessé, — folytatja — hogy a hálószobát a napsugarak napközben beragyogják. Az alkóvok és a sötét szobácskák, melyekbe a világosság és a levegő nem tud behatolni, alvó szobáknak nem alkalmasak. Legtöbben a lakásnak legszebb szobáit dísz- és társasági célra rendezik be s ugyanakkor a legsötétebb, legrosszabb udvari szobát gyermek- és hálószobaként használják.

4

) Jankovichnak a régi Buda és Pest lakásviszonyairól szóló leírását összevetve a megőrzött bérlakástervekkel,

5

) szomorúan tapasztalhatjuk, milyen helyesen mutatott rá ebben az igazságra, s égészen a legújabb időkig ez általa kifogásolt állapotok alig változtak. Az »alkóv«, mint az a Székesfőváros Levéltárában őrzött régi alaprajzi tervekből kitűnik, gyakorta fordul elő. Ez a helyiség egy utcára nyíló szobától az udvar irányában helyezkedik el. Boltívvel, pillérrel, előkelőbb építkezéseknél oszlopokkal és azokon nyugvó boltívvel tagozódik el az utcai szobától s néha félkörös, máskor patkóalakú alaprajzi záródást mutat. Ezen alkóvban állottak a polgári lakószoba ágyai és ruhásszekrényei. Ezen egyrészt teátrális, másrészt szentélyszerű beállítás híven jellemzi a kor polgári erkölcsi világát : a családi élet szentségét, amely azonban épp a példamutatás kedvéért legtöbbször külsőséges és hatáskereső fitogtatásban fejeződik itt ki. Az alkóvos szoba közszeretetét bizonyítja az is, hogy berendezéssel foglalkozó iparágaink, így az asztalosművesség, új feladatot kapott az ilyenféle kettősterű szobák berendezésénél. Többek között a Fővárosi Múzeum által 1936-ban vásárolt, a Kerner és Vogel bútorgyárból kikerült szobaberendezés is, bár egységes kivitelű, mégis két egymáshoz kapcsolódó bútorzatot mutat : egyik egy háló, másik egy társalgószobát.

6

) E példa és más biedermeierkori bútorzat is azt mutatja, hogy ezen alkóvos elosztású szobákba külön e célra sajátos berendezéstípusok készültek. Ha ugyanakkor vizsgálat tárgyává óhajtjuk tenni a kor palotaépítészetét és a főúri magánpalota belső művészetét, már nem vonhatunk le általános érvényű következtetéseket úgy, mint azt az átlag polgári lakáskultúránál tettük, hanem több kiemelkedő objektum külön-különi részletkutatása és feltárása után kaphatjuk meg a kívánt feleletet. Bár a régi Pest-Buda palotaépítészetének történetével igen sokan foglalkoztak az irodalomban, monográfiaszerű munkák eddig a főváros magánpalotáiról igen kevés számban jelentek meg.

7

) E művek is, bár felölelik az építéstörténetet, annak körülményeit s magára az épületre és az építészre vonatkozó számbajöhető kutatásokat — az épületek belső díszeire alig térnek ki.

8

) Mivel pedig a belső architektúra a külsőtől el nem választ-