Tanulmányok Budapest Múltjából 9. (1941)

Gárdonyi Albert: Széchenyi István szerepe Budapest fővárossá fejlesztésében 1-31

SZÉCHENYI ISTVÁN SZEREPE BUDAPEST FŐVÁROSSÁ FEJLESZTÉSÉBEN \\ A Vereinigte Pester und Ofner Zeitung 1838 január 14-i száma hírt adott róla, hogy az Újépület és a úipótváros beépített része között sétatér alapítása van tervbe véve, se célra a lipótvárosi háztulajdonosok máris 20.000 forintot gyűjtöttek össze. Minthogy az idézett újságcikk a Szépítőbizottmány támogatását is megemlítette, József nádor jelentéstételre szólította fel a Bizottmányt, amely 1838 január hó 21-én azt jelentette, hogy semmit sem tud a mondott vállalkozásról, melynek megindítója Wagner Sándor tárnokszéki jegyző volt. (Sz. B. 6595) A nádor felfogása szerint a terv megvalósítása ellenkezett az Újépület tűzbiztonságára vonatkozó 1822 július hó 18-i megállapodással, s ennek következtében nem engedélyezte azt. (O. L. Nádori levéltár : úitt. polit. 74/1838) Í838 július hó 12-én a budai erődítési igazgatóság is felvetette az Újépület déli oldalán elterülő puszta terület befásításának tervét, amelynek engedélyezését a nádor szintén megtagadta. (Sz. B. 6595) Széchenyinek később azonban mégis sikerült a nádort álláspontjának megváltoztatására bírni, mert 1845 január hó 8-án beleegyezett abba, hogy ez a terület a katonai hatóság hozzájárulása esetén sétatér céljaira használtassék fel. A nevezett terület ugyanis az 1822 július 18-án kelt megállapodás értelmében Pest városa tulajdonát képezte, ugyanakkor azonban kötelezettséget kellett vállalni a városnak, hogy az Újépület tűzbiztonságának megóvása érdekében soha nem fogja azt beépíttetni. Széchenyi terve tehát csupán az esetben valósulhatott meg, ha a katonai hatóság hozzájárul a terület felhasználásához, amit sikerült is kieszközölnie. 1845 március hó 25-én bocsátották ki Széchenyi István és társai felhívásukat a sétatér költségeihez leendő hozzájárulásra, amikor is előadták, hogy mind a nádor, mind a katonai hatóság is megengedték, hogy az Újépület déli oldalán sétateret alapíthassanak, s tervüket önkéntes adományok útján óhajtják megvalósítani. Indokolásul pedig azt hozták fel, hogy »illy lombtalan és árny nélküli városban, mint amiilyen a mi központi városunk, megbecsülhetetlen a tervezett közsétány«. 1845 március 25-én Pest városához intézett beadványukban elsősorban védelmet kértek a sétatér számára, aztán adómentességet és végül a sétatér és a szomszédos házak közötti utcarész kikövezését, amelyhez az érdekelt háztulajdonosok hajlandók voltak a fennálló gyakorlat szerint (nach gewohnten Gebrauch) hozzájárulni. Kijelentették továbbá, hogy a sétatér felállítása alapján nem tartanak igényt a nevezett terület tulajdonjogára s nem kívánnak a sétatér területén belül italmérési jogot gyakorolni. Ugyanakkor térítvényt állítottak ki arról, hogy az Újépület tűzbiztonsága ügyében kötött, már idézett megállapodást tiszteletben fogják tartani és szükség esetén hajlandók a nevezett területet minden kártérítési igény nélkül kiüríteni. A pestvárosi tanács 1845 május 15-i ülésében tárgyalta a tervezett sétatér ügyét, s felhívására a megalakult sétatér-társulat 1845 június hó 4-én kijelentette, hogy a kövezési költségeket hajlandó a város által fizetendő térítés ellenében előlegezni ; kijelentette továbbá, hogy »kész a társaság a kérdésben levő sétányt a nemes város kezére átbocsátani, mihelyt az oly állapotban leend, vagy annyira fog jövedelmezni, hogy fenntartása a városnak nem esik terhéül«. 1845 június hó 28-án a pestvárosi tanács tudomásul vette a társulat bejelentését s utasította a városi mérnököt,