Tanulmányok Budapest Múltjából 9. (1941)

Gárdonyi Albert: Széchenyi István szerepe Budapest fővárossá fejlesztésében 1-31

12 GÁRDONYI ALBERT hogy a mondott területet mérje fel s számítsa ki a kövezési költségeket. Ezzel lehetővé vált a sétatér megalapítása, mely az 1855-ben késztilt alapszabályok szerint az alapító Széchenyi Istvánnak nevét viselte, amit az 1867 november hó 30-i tanácsi határozat is fenntartott. Minthogy ugyanis az ott épített kioszk megnyitásával a sétatér immár jövedelmezővé vált, a pestvárosi tanács tárgyalásokat kezdett a sétatér átvétele tárgyában, ami 1870 május 28-án meg is történt. Ámbár Széchenyi nyilvánvalóan ottani háza érdekében karolta fel a sétatér ügyét, mégis kétségtelenül megállapítható, hogy Budapest szépítését állandóan a szívén viselte. Kitűnik ez többek között 1844-ben írt »Magyarország kiváltságos lakosihoz« című munkájának »Budapest árvíztuli megóvatása és minden módoni kifejtése« című fejezetéből, ahol többek között azt olvashatjuk, hogy »minden garas, melly honunk szive megóvására fordittatandik célszerűen, előbb-utóbb, de elvégre bizonyosan többet fog gyümölcsözni nemzetünk és alkotmányunk valódi hasznára, mint a honnak bármily tájaira fordított forint, sőt tán még arany is«. Ha Budapest fejlődnék, »bizonyosan két annyi, sőt több nép lakná azt hajlambúi, mint amennyi most lakja azt részint kénytelenségbül, mert nincs más fészke, vagy egyéb műhelye, részint elvbűi, de mindenesetre annyi por, sár, és aljas s viszont olly kevés árnyék, lomb és kecs közt, miszerint gazdagokat vagy éppen fejedelmeket illy fejletlen körülmények közt Budapestre vagy szomszédságába csábítgatni, varázsolni akarni valóban ha nem több, legalább is a legéretlenebb emberismereti aberratio.« Éppen ezért »ültessen bár egyetlen egy fát, sőt védje a néhány még s néhány már létezőket, bizony mondom, nagyobb szolgálatot teend vére, hona kifejtésére, mint maga is gondolná, mert biztosított és kifejtett magyar központ nélkül én legalább nem tudok és sehogysem vagyok képes átlátni, de csak képzelni is valódilag talpraesett magyares alkot vány os progressiót«. Ezek szerint Széchenyi az első magyar államférfi, aki Budapest fejlődését nem csupán szavakkal hirdette, hanem tettel is munkálta, s munkásságának eredményei ma is láthatók. Hogy mennyire összeforrott Széchenyi Budapesttel, azt az a sok pesti ingatlan is tanúsítja, amely hagyatékában maradt. Mikor halála után örökösei a hagyatékhoz tartozó pesti ingatlanokon megosztoztak, a következő ingatlanok állottak Széchenyi nevén : a józsefvárosi Serfőzőutcai 35 és 65 számú házak, amelyeket még 1836 március hó 2-án vásárolt meg özv. Krachenfels Alajosnétól ; a már említett felsődunasori és Háromkorona-utcai házak és egy másik feldunasori ház, amelyet 1847 február 4-én vásárolt meg Pichlmayer Iyipótnétól 62.000 forinton. A nevezett házakon kívül az Újépület-utcai 321 és 322, továbbá a Hold-utcai 333 számú, összesen 1878 és fél négyszögöles telek is osztály tárgyát képezte : felerésze gróf Széchenyi Béláé, felerésze pedig gróf Széchenyi Ödöné lett. (Szfőv. Ltár. Pesti levéltár VI. 286/1865) Ezt a hatalmas telket eredetileg lovaglóés vívóiskola, továbbá tornacsarnok (Reitschule, Fechtschule, Ballhaus und Gimnastische Schule) céljaira szerezte meg Széchenyi 1841 április hó 3-án azon kikötéssel, hogy ha nem a kijelölt célra használtatnék fel, ő vagy jogutódai a vételár összegének újbóli lefizetése ellenében jogosulták azt tulajdonul megszerezni. A vételárból Széchenyi csupán annak