Tanulmányok Budapest Múltjából 9. (1941)
Fekete Lajos: Mohamedán vallási és szellemi élet a törökkori Budán 119-141
138 FEKETE IyAJOS helyen Báli pasa alapítványai gondoskodtak ezen a fokon az ifjúság magasabb képzéséről. 61 ) A tanítás a teológián és az egyházjogon (ser vagy seriát) alapult, melyek a mohamedán világban is mint közös gyökérből fakadó ikerhajtások egymásból táplálkoztak és egymást erősítették, területében talán szűkkörü volt, de igen módszeresen haladt. A Musztafa pasa medreszének épen keresztény kézre került könyvtára szakcsoportok szerint rendezve foglalkoztatta a medresze mestereit (müderrisz vagy hodzsa) és szolgált a tanításhoz is segédeszközül : teológia (többi közt Aristoteles munkáival), orvostudomány (Gallenus fordításával), retorika, poétika, zene, asztronómia, földrajz és építészettan voltak, kézzel írott munkákkal, képviselve benne. 62 ) A növendékek az iskolából kilépve, a »toll emberei« (ehl-i kalem) lettek, s mint tartományi tisztségviselők, katonai és »polgári« hivatalok íródeákjai, kjátibok, vidéki kádik vagy kádihelyettesek, imámok stb. teljesítettek szolgálatot. Az iskolázott, tanult emberek száma, főleg Budán, egyáltalán nem volt kicsiny. A pasa udvara, a pasa íródeákjai és csausai, a különböző katonai hivatalok : a tényleges helyőrség nyilvántartó és számvevőségi hivatalai, a katonai tartalékkeret, azaz a timár- és ziámetbirtokosok nyilvántartó szervei, továbbá a pénzügyi hivatalok, az adó- és vámkezelŐségek, aztán az igazságügy területén a kádi a maga külön »kapu«-jával és a mufti vagy sej eh ül iszlám szintén a maga embereivel s végül a templomok és iskolák a maguk papjaival és különféle tanítóival még akkor is legalább 2—300 embert foglalkoztattak szellemi munkával, ha egyes emberek itt-ott ismételten is vállaltak feladatokat. így a budai törökök között minden negyedik-ötödik ember tanult embernek számított, s az a szellemi szint, amelyet ezek képviseltek, a török uralom kezdetén aligha mondható alacsonyabbnak, mint amilyent hasonló viszonyok között keresztény kultúrán élő várakban találunk. Csakhogy a műveltség és az egész szellemi élet, mohamedán tanítás szerint, erősen vallásos színezetű volt és mindvégig egyformán az is maradt. »Egy napon egy szufi jött be hozzánk — írja bevezetésében egy Budán készült hittani munka szerzője — amint a budai medresze egy kuckójában meghúzódva éppen azon a kérdésen vitatkoztunk, hogy honnan, kitől ered a minden ima előtt előírt rituális mosakodás, az abdeszt, miért kötelességünk azt úgy végezni, ahogyan végezzük ; vájjon a próféta — áldassék az ő neve — egyenes paranccsal tette-e a hívők kötelességévé, avagy csak példája követésére, mint erényes cselekedetet tette-e ajánlatossá, és ha a mosakodást elmulasztjuk vagy az előírástól eltérően végezzük, bűnt követünk-e el, vagy csak egy erényes cselekedetet mulasztunk-e el?« 63 ) Sokat vitatkoztak, míg a kérdést eldöntötték, és mindenütt sok idő és munkaerő ment veszendőbe, míg megnyugtató megállapításokhoz jutottak el az emberek, és végső szövegezéshez különféle nehéz kérdések, melyeknek jellemzésére még két példát óhajtunk felhozni. Az egyik példa így szól : Aki a mohamedán törvény, a ser-szék előtt nem hajlandó megjelenni, mert, mint mondja, »törődik is ő a ser-székkel«, az gyaurságot követ el; de ha az illető csak a kádi előtt nem akar megjelenni (ami pedig lényegében az előbbivel azonos), ha tehát csak kádiról van szó és nem a ser-székről,
