Tanulmányok Budapest Múltjából 9. (1941)

Fekete Lajos: Mohamedán vallási és szellemi élet a törökkori Budán 119-141

MOHAMEDÁN VAUvÁSI ÉS SZELLEMI ÉEET A TÖRÖKKORI BUDÁN I37 sággal lehet tudni«, hogy a mennyországban vannak : a régi próféták közül Enoch, Hizir, Illés és Jézus, akik élve szálltak az egekbe, továbbá Mohamed, aki a legmagasabb mennyországban van otthon — ennek aden : »éden« a neve—, s végül az első négy kalifa. A többi mohamedánról, még a legjámborabb egyházatyákról és vértanukról is csak feltételezni szabad, hogy ők már beérkeztek az örök boldogság otthonába, mert a tisztítótűzben is vezekelhetnek. Előbb-utóbb azonban minden mohamedán hitű elnyeri a paradicsomi boldogságot, erre nem is kell különösen törekednie, mert a hitvallás még a pokoltól is megváltja a mohamedánt. A kiskorú gyermekek pedig vallásra való tekintet nélkül valamennyien a mennyországba kerülnek, mert a földi életre mindenki mohamedán vallásban születik, csak szülei teszik a gyermeket esetenkint kereszténnyé, zsidóvá, nem-mohamedánná.

57

) A hittételek és vallási jellegű ismeretek alapjait azok, akik gyermekkorukban is mohamedán vallásban éltek, az iskolákban sajátították el, melyek a mohamedán templomok mellett működtek és a vüági oktatás ügyét is szolgálták. Az iszlám egyházi szervezete ugyan, mint már említettük, nem képezett olyan szorosan egybekapcsolt erős egységet, mint a kereszténységé, de a társadalomnak abban az alig letelepült félnomád állapotában, amelyben a törökök magyarországi térfoglalásuk első korszakában nálunk éltek, mégis csak az egyházi szervek mutatkoztak olyan szolid és maradandó központoknak, melyekre a tanításnak folyamatosságot igénylő munkáját legjobban rá lehetett bízni ; ezért az oktatásügyet náluk is az egyházhoz kapcsolva, úgynevezett »egyházi« emberek kezében találjuk. Az elemi ismeretek elsajátítására szolgáló iskolájuk a mekteb volt, az a hely, »ahol írni tanítanak«. Budán »híres volt az Orta dzsámi és Fethijje dzsámii mektebje«,

58

) az utóbbit »egy bég« építette a Mária Magdolnatemplom mellett, ahol azelőtt a mészárszékek álltak ;

59

) de e kettőn kívül egy-egy mohamedán templom szomszédságában Budán is, Pesten is számos mekteb gyűjtötte össze az »ábécé-éneklőket« (ebdzsed-chván), a »mohamedán nemzet kicsinyeit«, akik már elég nagyok voltak ahhoz, hogy távollétük otthon kívánatos legyen, főleg a hideg és esős hónapokban, amikor az élet teljesen a szűk lakásokba szorult. A szülők teljes hatalommal bízták gyermeküket az iskolamesterre (muallim): »húsa a tied, csontja a mienk«. Verheti, csak csontját ne törje, s utóbbi a hatalommal élve plántálta növendékeibe a török írás és olvasás nehéz tudományát, aztán a számolást és az arabnyelvű imádságokat. Az utóbbiak elsajátítását az egyház szorgalmazta, a szülőket is biztatva, hogy gyermekeiket tízéves korban szorítsák imára, s »ha nem engedelmeskednek, verjék őket«.

60

) Aki a mekteb tananyagának elsajátítása után tovább kívánt tanulni, valamelyik medfeszé-ben keresett magának helyet, ahol a tanítás legtöbbször bennlakással volt összekapcsolva, s a bennlakó növendékeknek másodharmadmagukkal egy-egy cella és alumneumpénz gyanánt fejenkint egy-két akcse segély is jutott. A medreszék munkája egy-egy nagyobb dzsámi mellett, sőt részben magukban a dzsámikban folyt le mint ezekkel egykorú párhuzamos alapítványokban. Budán a Nagy dzsámi mellett Szokollu Musztafa, a Tojgun pasa-dzsámi mellett Tojgun pasa, ismeretlen