Tanulmányok Budapest Múltjából 9. (1941)
Fekete Lajos: Mohamedán vallási és szellemi élet a törökkori Budán 119-141
132 FEKETE LAJOS távolabb a tekkék szentéletű babáit, Gülbabát, Hizirbabát stb., hogy ehelyeken, különösenheti főnapjuk előestéjén, csütörtökön egy-egy gyertyácskát gyújtsanak s a halottért egy-egy fátihát mondva, 38 ) magukban a halál bizonyosságának tudatát erősítsék. Vezetőik mint hivatásos előimádkozók vagy imarecitálók kisebb nyugdíjat is élvezhettek, így 1628-ban bizonyos Szabiha és Hatidzsa asszonyok egyházi ténykedésért naponkint néhány akcse fizetést, illetőleg nyugdíjat kaptak, egyidejűleg Abdullah nevű bátyjukkal, 39 ) amiből arra lehet következtetni, hogy mint egy »papi család« tagjai életirányukat, örökölt családi hajlamukat képzésükkel együtt otthonukban nyerték. Természetes, hogy a lelki élet e sokágú és népes szervezeteinek fenntartása nehéz anyagi terhekkel járt, ami valamilyen formában a hívők megadóztatását hozta magával. Az állam ugyan az egyes intézményeket megalakulásuk alkalmával, mint említettük, támogatásban részesítette, de támogatását meg is vonhatta, mint pl. az egyik, Rüsztem pasa által alapított tekke (talán a Hizir babáról elnevezett tekke) esetében, melynek a kelenföldi mezőn volt egy nagyobb darab földje, de azt 1564-ben az isztanbuli díván tőle elvette, mert az »a hadsereg táborozására és a lovak legeltetésére kell«. 40 ) Az egyes szervezetek tehát részben saját szerzeményeikből, pontosabban : a közönség adományaiból tartották fenn magukat, egy erős jótékonysági hajlam gyümölcsei voltak, mely nagy bőségben és változatosságban gazdagította adományaival és értékes közcélú alkotásokkal a mohamedán-török világot, úgyannyira, hogy a török kultúrtörténet ezen az alapon a kegyes célú közjótékonyság, a vakuf címén egyetlen közös fejezetbe foglalható össze. Kegyes vallási célra anyagi értéket lekötni, magántulajdont egyházi intézményekre ruházni századaink mohamedán világában mindenütt erős vágy volt, ezt egyrészt egy érzelmi, hangulati hullám táplálta, másrészt a török magántulajdon bizonytalan sorsa serkentette. A török birodalomban fundáltak az emberek vallásos érzésből a próféta és más »szentek« dicsőségére és saját lelkük üdvére, de, különösen a gazdagok, vallásos érzés nélkül is, mert a kegyes célú fundálás volt a legbiztosabb és szinte egyetlen mód arra, hogy, magukat és ivadékaikat alapítványaik örökös kezelőjévé (mütevellí) rendelvén, jövedelmüket a jövő időre átmentsék és »öreg korukra legyen miből élniök«. 41 ) Istennek tetsző emberbaráti célra alapítványt tenni kötelesség, kényszer és divat volt egyszerre, s azonfelül egyéni érdek ; ezért van, hogy a tengernyi visszaéléssel és kapzsisággal vádolt kádik, az adószedők, akik annyit sikkasztottak, hogy Isztanbulban külön börtönük volt, 42 ) s Budán is »török emingek és zsidók« külön börtönt töltöttek meg, 43 ) a defterdárok, akik háborúk idején póznákon aszalódó koponyák alatt járkáltak a várfalakon és csata után lábuk elé gurított emberfejeket, orrot, fület váltottak be pénzen, 44 ) részint régi intézmények gazdagítására, részint újak alapítására annyi »kegyes alapítványt« kötöttek le. A magántulajdon különös helyzete tehát' a mohamedán közjóléti intézményeket rendkívül gazdag értékek birtokába juttatta, melyek a kereszténység hasonló alkotásait sokoldalúságban és gazdagságban messze felülmiílták ; viszont a jóléti vagyonok »családi« kezelése kikerülhetetlenül magával hozta, hogy ezek a nagyszerű alkotások már egy-két nemzedék múlva
