Tanulmányok Budapest Múltjából 9. (1941)

Fekete Lajos: Mohamedán vallási és szellemi élet a törökkori Budán 119-141

MOHAMEDÁN VAIAÁSi ÉS' SZEEEEMI ÉEET A TÖRÖKKORI BUDÁN J33 á hanyatlás lejtőjére kerültek és gaz verte föl ragyogó ólomkupolájukat, mint azt mohamedán országokban ma is gyakran látjuk. A legrégibb ilyen alapítványok, vakuf-dk a város török megszállásával voltak egykorúak. Maga á hódító szultán mutatott erre példát, mikor a Nägy Boldogasszony-templomot sietve három nap alatt dzsámivá alakította, s hivatalos személyek és magánemberek a példát nagy buzgósággal követték. Egy utalás Buda és Pest helyrajzában a török személynevekkel képzett megjelölések nagy számára feleslegessé teszi, hogy a nagyon töredékes emlékeinkből is gazdagon összeszedhető adatokat mind felsoroljuk; elegendő, ha egymással egyidejűleg szereplő három kortárs jótéteményeire rámutatunk. Tojgun pasa 1553 és 1556 között a karmeliták középkori templomából és házából

45

) a budai kapucinusok mai temploma és háza táján egy egész városrészt népesített be intézményeivel : dzsámit, fürdőt, medreszét, kisebb iskolát épített, illetőleg alakított át régi épületekből, ezt á vidéket róla az egész törökkorban Tojgun pasa-mahallénak nevezték ; Véli bej, aki 1'570 körül hatvani szandzsákbej is volt, vidéki alkotásain, nevezetesen a fehérvári dzsámin kívül Budán a Svábhegy keleti lejtőjén tekkét, a Császárfürdő helyén fürdőt, ezen a tájon egy védművet (meterisz), a Várban egy tornyot épített. Ugyanitt a fürdő feletti dombon, Gülbaba türbéjétől keletre állt türbéje is,

46

) végül Szokollu Musztafa pasa, ez a legkiválóbb budai török, aki különben bosnyák volt, 12 évig tartó budai kormányzósága alatt 1566 és 1578 között híres mohamedán egyházatyák, távoli arab földek szentjei tiszteletére négy egyházat alapított, egyet-egyet a próféta és %. három első kalifa : Bbu Bekir esz-Szadik, Omar ibn elHattáb és Oszmán zí en-Núrejn nevére szentelve, azonkívül mecseteket, fürdőket, karavánszerajt (hán-t), magasabb- és alsóbbfokú iskolákat, s ugyanezt megfelelő arányokban több vidéki városban megismételte.

47

) A rangbéli emberek költséges imaházakat rendeztek be, dervistestületeknek építettek otthont, majd a lelki élettől távolabb eső közjóléti célok szolgálatában kórházakat istápoltak, szegénykonyhákat alimentáltak ; mások a városnak a középkorban is híres hévizű fürdőit fejlesztették, ismét mások meghálálni igyekezvén Istennek azt a jótéteményét, hogy »Ötven éven át ihattak vizet ezen a földön«,

48

) embertársaiknak tiszta ivóvizet hoztak messze forrásokból, primitiv, d*e leleményes csatornákon vezetve azt, a turkesztáni pusztákról hozott őshazái tudománnyal és a víznek azzal a külön megbecsülésével, szinte tiszteletével, amellyel csak mohamedánok, sivatagi népek tudják azt illetni, az esőt is úgy nevezvén, hogy »Isten áldása« : rahmet. De ugyanakkor a legszegényebbek is kielégíthették adakozási vágyukat azzal, hogy olajat adtak a templomok mécseseibe, vagy imát mondattak magukért, kikötve, hogy az »ne kerüljön naponkint fél akcsenál többe« és az alapítványba adott vagyontárgy csak haláluk után kerüljön ki birtokukból. Mivel kevés a pénz is, a havi 3—4%-os kölcsönkamat világában már tíz-húsz forint vagy ekkora értékű ingatlan elegendő volt ahhoz, hogy a hívő ember nevét »örök időkre« emlékezetessé tegye a földön; az apró és nagy alapítványokból hatalmas, külön pénzügyi adminisztrációt igénylő vagyontestek gyűltek össze, noha az alapítványozók itt idegen bevándorlók, új települők voltak, akik itteni hazájuk mellett távoli szülőföldjüket sem szűntek meg szeretni.