Tanulmányok Budapest Múltjából 9. (1941)

Fekete Lajos: Mohamedán vallási és szellemi élet a törökkori Budán 119-141

MOHAMEDÁN VALLÁSI BS SZEDEM! BEET A TÖRÖKKORI BUDÁN 131 tette.

31

) Ezzel szemben az 1541-ben valóban Budán járt török történetíró,. Dzselálzáde, Gülbabának nevét nem említi. Gülbaba alakját tehát az idő tette legendássá, múló századok vonták be a mohamedán vallási nagyságok »koronájával«, a rideg kutatás pedig, ugyancsak változó divatok és áramlatok hatása szerint, nevét is változóan magyarázta. Egyesek szerint a Gülbaba név jelentése »Rózsa-apó« volt, mert Gülbaba a rózsát, a földi virágot igen kedvelte, ahogy azt az utókor általában hitte és e hit terjedését a mai Rózsadomb elnevezésben, nagyon kedvesen, a hivatalos élet is elősegítette ;

32

) más vélemény szerint ő »Kopaszapó« volt, a név ugyanis ebben az értelemben is olvasható ; ismét más vélemény szerint azért kapta a Gülbaba nevet, hogy az viselőjét a rossz szellem verése ellen megvédje. legvalószínűbb azonban, hogy a Gülbabanév maga is abba a dervisvilágba tartozik, ahova az állítólagos Gülbaba tartozott, s hogy azt a dervist azért hívták Gülbabának, mert cikkelyekből összerakott (és, mint említettük, Evlia Cselebi korában is, szimbólumként, a halott fejénél őrzött) sapkája búbján házfőnöki jelvényt viselt, amelyet szintén gül-nek, »rózsának« hívtak,

33

) vagy, mert az istenimádat extázisában a közös istentisztelet alatt minden sérülés nélkül érinteni vagy éppen csókolni tudta a tüzesvasat, a tüzesrózsát, amit a dervisek szintén gül-nek, »rózsának« neveztek, minthogy annak érintését olyan kellemesnek találták, mint a rózsa illatát. Valószínű, hogy a Gülbaba-név később átment a tekke mindenkori fejének jelölésére, a Gülbaba-tekke lakóit tehát állandóan egy-egy gülbaba, »házfőnök« vezette a dervisélet útjain.

34

) A többi budai tekke és ezek babái sokkal kevesebb nyomot hagytak maguk után, legtöbbről azt sem tudjuk, hogy a Törökországban működő 32 szerzet, dervisrend közül melyiknek állottak szolgálatában, mik voltak céljaik, eszményeik, kik voltak szellemi vezetőik. Abban az egy pontban azonban mindannyian megegyeztek, hogy kizárólag férfiakért és férfiak számára létesített intézmények voltak. Női szerzetesrendeket a mohamedán egyház egyáltalán nem ismert,

35

) nők lelki életének irányításával hivatásos papok alig is foglalkoztak, a nő nevelését a mohamedán egyház általában alsó rangú, mellőzhető feladatnak tekintette. így a nők a lelki élet nehéz kérdéseiben többnyire vezetés nélkül vetődtek ide-oda, csak a mecsetekben és dzsámikban, a férfiak imáinál részesedtek lelki gondozásban, de csekélyebb mértékben, csak a »háttérben«, a férfiaktól elkülönített helyen, rendszerint egy^kórusszerű erkélyen, sűrű rács mögött. Egy-két közvetett adatból tudjuk, hogy vallásos hajlamú idősebb asszonyok, akik az élet csapásainak elszenvedése közben már közvetlen tapasztalatból ismerték annak a tanításnak igazságát, hogy »ezen a földön, a bajok földjén élvezetek után futkosni tiszta dőreség«,

36

) és mulandó földi örömök helyett inkább az örök életre gondoltak, szabad idejükben ájtatoskodó egyesületekbe tömörültek. Az ilyenek külön időpontokban imára gyűltek össze, vagy, mintegy lelki előkészület gyanánt, felkeresték rokonaik vagy valamely »szentjük« sírhelyét a dzsámik, medreszék és egyéb alapítványi épületek körül, ahol évről-évre sűrűsödtek a török sírkövek, vagy a török módra a város körül széles félkörben elhúzódó temetőket,

37

) melyeket a közemberek, kopjával megjelölt katonasírokban a »gázik«, a »hit vértanúi« népesítettek be, vagy még 10«