Tanulmányok Budapest Múltjából 9. (1941)

Fekete Lajos: Mohamedán vallási és szellemi élet a törökkori Budán 119-141

MOHAMEDÁN VAIXÁSI ÉS SZETTEMI ÉTET A TÖRÖKKORI BUDÁN 121 Az oltárokat a templomból eltávolították, mert nem volt rájuk szükségük. Azt az irányt, amerre nekik imájuk közben fordulniok kellett, keletnek Mekka felé, a kible irányát, egyházaikban egy feliratos táblán (mihrab) Korán-citátummal jelezték, amelyet a falnak egy mélyedésébe helyeztek él. B tábla felé fordulva végezték imájukat, elől az imám, mögötte a közönség. Olyan helyen, ahol a kible iránya nem esett egybe a templom hossztengelyével, a gyékényeket és szőnyegeket úgy rakták le a padlóra, hogy ezek szövése és csíkozása â kible felé haladt, ezzel is jelezve a mekkai irányt. A padokat is kihordták, mert ők nem ülve imádták istenüket, hanem — mint köztudomású •—- térdenállva és ismételten arcra borulva. Kzért a padlót szőnyegekkel borították be, a Nagy Boldogasszony-templomot már az első napokban »igen díszítette a szultán« a török tábor ajándékaiból,

0

) amelynek minden neves vitéze legalább egy imaszőnyeget és sátra bélelésére több mást mint nélkülözhetetlen útikelléket állandóan magával hordott. Mivel ima közben homlokukat többször földhöz értették, egyházaikban a szőnyegek tisztaságára nagy gondot fordítottak és utcai lábbelijüket már az előcsarnokban levetve, csak tiszta saruval léptek a dzsámiba. Szószékre a mohamedánoknak is szükségük volt, de a templomok régi szószékeit mégis lerombolták, mert azok keresztény szobrokkal, domborművekkel voltak ékesítve. Maguknak új, meredek feljárású szónoki emelvényt (kürszí) állítottak a szentély baloldalán s azt szintén arabos vonaldíszekben lömbfűrész-szerű kivágásokkal és intarziával szerették díszesebbé tenni.

6a

) A szentély karzatát meghagyták, az előkelőségek erről a kitüntető helyről (mahfü) vettek Teszt az istentiszteleteken. Ugyanúgy megtartották a kórust is, de nem a templomi zene vagy ének céljára, mert a mohamedán vallás ilyent nem ismert, hanem hogy ott, sűrű rácsok mögött láthatatlanul, a mohamedán nők is résztvehessenek a közös istentiszteleten. A templom tetejéről a keresztet leszedték és helyébe két hegyével felfelé álló arányos félholdat tettek. A toronyból a harangokat leszerelték és hajókra rakva elszállították az isztanbuli fegyvergyárakba. 1541 augusztus 29-én, a mohácsi vész 15-ik évfordulóján a budai Nagy Boldogasszony-templom harangjainak szíve utolsót dobbant, másnap már nem harangszó, hanem emberi hang, vontatott hangú ének ébresztette fel Buda lakosait és hívta közülük a mohamedánokat imára: »Nincs több Isten, csak egy; az Isten végtelenül hatalmas, jöjjetek hát, imádjátok őt, az ima édesebb, mint az álom.«

7

) Ezt à szózatot kisebb változásokkal a nap folyamán ötször, a torony ablakából kiáltotta ki egy alsórangú egyházi ember, a muezzin, de rövidesen a torony teteje alatt egy erkélyt építettek a számára, hogy ezen körüljárva, innen szólhasson a világ négy tája felé az emberekhez. Külön, saját egyházi stílusukhoz tartozó tornyot a keresztény templomokból átalakított dzsámikhoz Budán később sem igen építettek a müezzin számára, a régi stílusában meghagyott torony az egykori Nagy Boldogasszony- és több más budai templomnál a török uralom végéig emlékeztetett ezen épületek korábbi rendeltetésére. Általában a kész épületek konstruktív részét nem bolygatták meg legfeljebb még, hogy a nekik kedvesebb félhomályt, fokozzák, a magas