Tanulmányok Budapest Múltjából 8. (1940)
Juhász Lajos: A közraktár-kérdés Pesten a XIX. század közepén 60-84
A KÖZRAKTÁR-KÉRDÉS PESTEN A XIX. SZAZAD KÖZEPÉN 79 1 millióra rúgnak, belső berendezéssel együtt tehát a közraktárak 7-5 millió forinton felépíthetők. E jelentés alapján a kormány az elhelyezés kérdésében ismét az Alsó-Dunasor mellett döntött. Nehezebb volt azonban az állami támogatás problémájának tisztázása. A döntést pedig az érdekeltek türelmetlenül várták. Steiger Gyula augusztus 25-i érdeklődésére Kamermayer Károly a közben lefolyt kormányválsággal mentette a március 11-i felterjesztésre esedékes válasz késését, majd két héttel később, miközben személyesen utánajárt a dolognak, főbb pontjaiban már körvonalazta a minisztérium várható elhatározását. Végre október 2-án kézhezkapta a főváros a kereskedelmi miniszter leiratát, hogy ha a közraktárak a vámház és az összekötő vasúti híd felett tervezett teherpályaudvar között épülnek, a kormány hajlandó a vállalkozókat 90 éves koncesszióban részesíteni, a kincstári telket ingyen átengedni, 30 évre adó- és illetékmentességet biztosítani, a telepnek a pályaudvarral, vámházzal és összekötő-vasúttal való összeköttetését elkészíteni. Kamermayer ezt a döntést, amely lényegében véve megegyezett a gr. Wass-féle vállalkozással szemben elfoglalt állásponttal, október 6-án közölte a közgyűléssel, amely rögtön 18 tagú bizottságot rendelt ki, hogy a város által nyújtandó kedvezmények felől és általában a közraktárépítés módjairól javaslatot készítsen. Ezen fővárosi bizottság, amelyben a közlekedésügyi minisztériumot Hieronymi államtitkár és Bodoky Iyajos tanácsos, a kereskedelmi minisztériumot Schneider Gyula tanácsos, a kamarát Kochmeister Frigyes és Strasser Alajos képviselte, munkálatával november közepére elkészült. A november 18-i közgyűlés elfogadta jelentését és ennek alapján nemzetközi pályázatot írt ki a fővárosi közraktárak felépítésére. A pályázatra 1876 első felében mindössze három vállalkozó adta be ajánlatát : I,. W. Beck és Társai antwerpeni cég, W. Wilson londoni mérnök és A. Clavel és Társai angol-belga társaság. Ezek közül a két első csak általánosságban mozgott és ajánlatukat nem lehetett tárgyalási alapul elfogadni, Clavel ajánlata pedig a fővárosi tervtől eltért, mert a közraktári vállalatot nemcsak Budapestre, hanem az ország egyéb városaira és így elsősorban Fiuméra is ki alcarta terjeszteni. Ilyenformán a 18-as bizottság 1876 augusztus 23-án kénytelen volt a közgyűlés tudomására hozni, hogy a pályázat eredménytelen maradt, mire a főváros belátván a közraktárak magánvállalkozási úton való felépítésének bizonytalan voltát, elhatározta, hogy »saját erejével arányban álló módon és terjedelemben« maga a hatóság építi fel. Megbízta a már eddig is működő bizottságot, hogy a kormány és a Kereskedelmi és Iparkamara közegeinek bevonásával vizsgálj a át még egyszer az egész problémát, ezen új helyzetre való tekintettel készítse el a terveket és költségvetést, adjon üzemtervet, a várható jövedelemről kimutatást és járjon el a kormánytámogatás kieszközlése ügyében. 25 ) Az 1876 augusztus 23-i közgyűlési határozat fordulópontot jelent a közraktár-kérdés, történetében. A negyedszázaddal előbb magánvállalatként tervezett intézmény kezdettől fogva érezte a főváros jóindulatú pártfogását. 1869-ben Pest technikai természetű nehézségek következtében irányítólag nyúlt bele a kérdésbe és ettől fogva egyre nagyobb szerepet vállal intézésében. A város ezen magatartása érthető egyrészt a dolog kétségtelenül nagy súlyánál fogva, másrészt abból a nem csekély be-
