Tanulmányok Budapest Múltjából 8. (1940)
Juhász Lajos: A közraktár-kérdés Pesten a XIX. század közepén 60-84
A KÖZRAKTÁR-KÉRDÉS PESTEN A XIX. SZÁZAD KÖZEPÉN 67 Nyugat-Európa felé irányuló balkáni kereskedelemnek Pesten való központosítása már nem ígért olyan lehetőségeket, mint akár csak egy évtizeddel előbb, amikor a pesti kereskedők főleg ebből a célból kívánták a közraktárak megvalósítását. A közlekedési eszközök fejlődésével a balkáni kereskedelem könnyűszerrel közvetlen kapcsolatba juthatott az őt érdeklő európai kereskedelmi centrumokkal és ezek viszont vele. A Balkánnak az európai vasúthálózatba való bekapcsolódása lehetővé tette, hogy az árucsere egyes nagyobb balkáni vásárhelyeken bonyolódjék le, ahonnan a helybeli közvetítő kereskedők már azonnal a vidéki kereskedelmet látták el, s minden egyéb közvetítés a Balkán és Európa más része között, így például a magyar fővárosé is, fontosságában jelentősen hanyatlott. Míg azonban a balkáni közvetítő kereskedés jövedelmezősége Magyarországon ebben az időben a közlekedés tökéletesbülése folytán határozottan csökkent, épp ezen oknál fogva más irányban ugyanolyan mértékben új kereskedelmi lehetőségek nyíltak. A vasúti szállítás így mindenekelőtt lehetővé tette a magyar gabonának tőlünk nyugatibb országokban való értékesítését. Ez az új, a hatvanas évek második felében nagy lendülettel kibontakozó kereskedelmi ág, a gabonakereskedelem pedig átvette a balkáni közvetítőkereskedelem örökét a közraktár megvalósításáért folyó mozgalomban is. Már most, Maygraber működésével egyidejűleg hangzottak el olyan vélemények, hogy az ipari termékek beraktározására építendő közraktárak helyett inkább gabonaraktárakat kell emelni Pesten. A pesti közraktárgondolatban itt jelentkezett annak az eltolódásnak első nyoma, amelynek alapja a pesti kereskedelem szerkezetében tényleg beállott változásban rejlett és amely végül a lipcsei áruraktárak utánzása helyett az elevátor felépítéséhez vezetett. Maygraber többízben megújított kérelmére 1865 október 2-án végül meg is kapta a kormány előzetes engedélyét azon feltétellel, hogy a vasútés hídépítési munkálatot két éven belül megkezdi és hat éven belül befejezi. A közraktár felépítésének tehát most már nem állta útját a hatósági engedély hiánya. Az engedélyokirat 17. §-a feljogosította Maygrabert, hogy az építendő vasúttal együtt a pesti Dunaparton entrepôt-t is létesítsen. E raktárakból a külföldről érkező áru, kellő vámkezelés után belföldre, hivatalos zár alatt vámolatlanul külföldre továbbszállítható. A külföldi árutól elkülönítve kezelt belföldi, szabadforgalmú árura csupán a pénzügyi hatóságok adóügyi szabályrendeletei voltak kötelezők. Jogában volt Maygrabernek a beraktározási üzletet előlegezési és bizományi üzlettel is bővíteni. Az engedély kézhezvétele után a megfelelő tőke biztosítása voít Maygraber legfőbb feladata. 1865 végén, 1866 elején azonban külföldi tőke magyarországi elhelyezés iránt nem érdeklődött ; a vállalkozás nyélbeütésére csak egyetlen alkalmas mód mutatkozott : a szükséges pénzt minél előbb belföldön előteremteni. Maygrabernek sikerült is az ország legelőkelőbb gazdasági tekintélyeivel érintkezést találnia, terve iránt azonban megoszlottak a vélemények. Még a közraktári kérdéssel szemben mutatkozott a legtöbb megértés, és az eredeti vállalkozástól ezt elkülönítve 1866 közepére megalakult egy társaság Első Magyar Átmeneti és Közraktár Társulat néven, amely kizárólag e rakhelyek felépítését tűzte ki feladatául. Andrássy Gyula gróf állt az alapítók élén; I^ónyay Menyhért,
