Tanulmányok Budapest Múltjából 8. (1940)
Csemegi József, ifj.: Adatok a budavári főtemplom középkori építéstörténetéhez 118-167
ADATOK A BUDAVÁRI FŐTEMPLOM KÖZÉPKORI ÉPÍTÉSTÖRTÉNETÉHEZ 147 a kehelyszájak párnaszerűen kitüremlő részét csipkeszerűen lapos domborműben lepi el. E két fejezetsor gipszöntvénye a Műegyetem középkori tanszékének tulajdonában van, egy hozzá hasonlító, erősen töredékes állapotban fennmaradt mészkőfaragvány pedig a Halászbástya-kőtár egyik kiállított darabja. 79 ) A különbség csak annyi, hogy a középkori fejezetsor alsó kehelyfelületeit a növényi dísz nem borítja be s a párnaszem kitüremlést díszítő vadszőlőindák nem a kehelyre simulnak, hanem annak felületén belül maradva csipkeszerűen áttört díszt alkotnak. Hogy azonban Schulek Frigyes a Koronázó-főtemplom szóbanforgó fejezetsorának megtervezésekor mégis ezt az egykorú töredéket vette előképül, azt a részletformák egyezésén kívül a kehely testek mérete és formája, továbbá az egyes oszlopfők egymáshoz viszonyított elhelyezésmódja vitathatatlanul bizonyítja. Több eredeti faragványt, mely a formák azonosításának segítsége révén a főszentéllyel összefüggésbe hozható lenne, nem ismerünk. A műegyetemi gipszöntvények között azonban van még egy oszlopfő, mely díszítését tekintve a szentély zárósokszögének akantuszleveles fejezeteivel tart rokonságot, azonban nem tompaszögű, hanem derékszögű falsarokban állott. Ezt az oszlopfőtípust derékszögű falsarokban a mai szentély zárósokszögének északi végén láthatjuk viszont, hol a falpillért kísérő három oszlop közül a két szélső a pillér és a falsík által alkotott sarokban áll s fejezetét a gipszmintához hasonló oszlopfő díszíti. Ez a falrész Schulek Frigyes felmérési rajza szerint még a szentélysokszög építési korából származott, hihető tehát, hogy eredeti fejezete Schulek Frigyes idejében még helyén volt s így a mai fejezetek ugyancsak másolás révén nyerték el szobrászati díszüket. A Koronázó-főtemplom főszentélyének diadalíveit tartó falpillérek helyén állott egykor a budavári plébániatemplom negyedik pillérpárja. Schulek Frigyes felmérési rajza szerint e pillérek magja ugyancsak a főszentély zárósokszögének építési idején készült el, feltételezhető tehát, hogy oszlopfői közül néhány a középkori és újkori átépítéseket szerencsésen átvészelte s így Schulek Frigyes az újjáépítés előtt ezeket még eredeti helyükön láthatta. Ma a diadalív pilléreit legnagyobbrészt bimbós, illetve golyós fejezetek koronázzák, de közöttük fel-felbukkan egy szőlőindával gyéren befuttatott oszlopfő, vagy egy indadíszes párnafejezetre emlékeztető kapitél. E fejezetekkel azonosítható gipszöntvények egész sora van a műegyetemi középkori tanszék, továbbá a Képzőművészeti Főiskola birtokában. Két golyós sarokfejezetet, egy diadalívet tartó hatalmas s ugyancsak golyós dísszel ellátott oszlopfőt, végül egy akantuszleveles és egy szőlőindás kapitélt tarthatunk közülük számon. E faragványok magassága egységesen 35 cm körüli, oszloptörzs-vastagságuk pedig átlagban 16, illetve 31—33 cm. E fejezetekhez csatlakoznak formában azok a bimbós fejezetek, melyekből a Műegyetem középkori tanszéke három darab gipszöntvényt őriz. Ezek közül az egyik magassága és oszloptörzs-szélessége 32 cm ; a másik kettő viszont kb. 25 cm magas és 16, illetve 12 cm szélességű oszlopon ült. E fejezetek tehát a méretek különbözősége miatt nehezen azonosíthatók a diadalív pilléreit egykor díszítő fejezetekkel. Különben a Halászbástya-kőtárban is több, mészkőből faragott