Tanulmányok Budapest Múltjából 8. (1940)
Csemegi József, ifj.: Adatok a budavári főtemplom középkori építéstörténetéhez 118-167
120 IFJ. CSEMEGI JÓZSEF a budavárosi tanácsnak Bécs városa tanácsához 1443-ban intézett levele őrzött meg az utókornak. E levél szerint a budai tanács a budavári plébániatemplom kijavítása céljára deszkát, gerendát és téglát kívánt Bécsben vásároltatni. Azonban e tény jelentőségét erősen csökkenti az a körülmény, hogy a templom teste a Schulek Frigyes által készíttetett fényképek tanúsága szerint kőből s nem téglából épült, a gerendák és deszkák vásárlásából pedig legfeljebb a tetőszék építésére, vágy megújítására gondolhatunk, de semmi esetre sem következtethetünk arra, hogy a budavári plébániatemplom ezidőben nagyarányú átépítésen esett keresztül, vagy csarnoktemplommá való átalakítása 1443 után történt volna meg. 15 ) Ehelyütt emlékezünk meg a Háromkirályok tiszteletére emelt kápolnáról, mely a plébániatemplom déli oldalához épült. legkorábbi említése egy 1469-ből származó oklevélben történik, amiből azonban a kápolna alapításának időpontja nem derül ki. 16 ) Végül pedig történeti bizonyítékként kell elfogadnunk a déli torony harmadik emeletének délnyugati ablakában befalazva talált Mátyás címert, mely ma a templom belsejében a déli torony keleti falát díszíti, míg eredeti helyét ma másolat jelzi. E kőcímer és a rajta látható 1470-es évszám kétségtelenné teszi, hogy a budavári plébániatemplom építésének történetében Mátyás király is jelentős szerepet vitt. A továbbiakban célunk tehát az lesz, hogy a rendelkezésre álló összegyűjtött építészettörténeti anyag ismertetésével és feldolgozásával megkíséreljük a hiányos történeti adatok kiegészítését, a tudományos irodalomban ezideig felbukkant történeti és művészettörténeti megállapítások összeegyeztetését, egy nevezőre való hozását s végül ez eredmények alapján a budavári plébániatemplom építéstörténetének felvázolását. A fennmaradt régi fényképek és más adataink alapján mindenekelőtt kíséreljük meg képzeletben visszaállítani a Koronázó-fótemplomot abba az állapotába, melyben a lebontás előtt volt s ha lehetséges, úgy keressük meg egyúttal a birtokunkban levő maradványok egykori helyét is. Vizsgálatainkat kezdjük meg a nyugati homlokzaton. Egy 1874 április havában készült felvételen 17 ) jól látható a jezsuita-kollégium és a papnövelde épületének ölelő karja közé szorult templom a Pálffy Miklós gróf által 1696-ban emelt előcsarnokkal, melynek báboskorláttal szegett erkélye alatt a grófi címeren kívül a következő éwers volt látható : HanC D. fronteM Comes eX saXIs LaXaVIt Vlrglnls aeDI et Generalis Nicolaus Pálffy. 18 ) B feliratos kő kerettel megjelölt darabja a Kisbaári Kiss Ferencgyüjteményben fennmaradt. Ugyancsak ebben a gyűjteményben látható