Tanulmányok Budapest Múltjából 8. (1940)

Sebestyén Ede: Buda és Pest nagy hangversenyei a XIX. század első felében 85-117

114 SEBESTYÉN EDE A viharos nap estéjén tehát azzal a tudattal ment a közönség a színházba, hogy Katona József tragédiáját fogja látni. De nem így történt. A színészek ugyan beöltöztek szerepükbe, a nézőtér is ünnepi kivilágításban ragyogott, de a betóduló közönségen előre meglátszott, hogy fölzaklatott idegein nem tud majd uralkodni és nem nézi végig nyugodtan a tragédia előadását. A nézők nagy része el sem foglalta helyét, hanem csoportokba verődve tárgyalta a nap nagy eseményeit és nem is gondolt rá, hogy ezt abbahagyja. Végre megkezdődött az előadás, de a nézőtér nem csendesedett el. A színészek szavát csak azok érthették meg, akik a színpad közelségében ültek. A harmadik jelenet után nagy robajjal rontott be száz meg száz föllelkesült hazafi. »A' sajtó-szabadság kivívásából és Stancsics kiszabadításából megérkezett nép betódul, — írta a Pesti Hirlap — minden padok megtelnek 's a fuladásig nyomott népnek a' páholy-tulajdonosok nyújtanak le kezet 's emelik fel magokhoz . . .« Mindez persze nagy zajjal járt, és közben a sok felhevült ember összevissza kiabált, vitatkozott, éljenzett; végül, amikor egyre többen kiabáltak föl a színpadra : Halljuk a Rákóczi-indulót ! — a színészek belátták, hogy hiába erőlködnek, az előadást nem folytathatják. Egressy Gábor, Petur bán megszemélyesítője a rivaldához lépett és a nagy hangzavart túlkiabálva megkérdezte a közönségtől : — Folytassuk a Bánk bánt, vagy énekeljünk a Hunyadi Lászlóból? • - — A Hunyadit ! a Hunyadit ! — kiabálták sokan. — Mások ezt kiabálták : — A Rákóczit! A Marseillaiset! — Az is meglesz, csak csendet kérünk majd, —• felelte Egressy. Ezután lebocsátották a függönyt. Néhány perccel utóbb szétnyílt, s akkor a teljes énekkar a színpadon volt már a szereplőkkel együtt, a zenekar pedig a helyén ült és várta Erkel Ferenc intését. És megkezdődött a rögtönzött hangverseny. A nemzeti kokárdás magánénekesek és kardalosok legelőbb azt énekelték, hogy Meghalt a cselszövő. . . Irtózatos tombolás, lábdobogás támadt, s amikor valaki Metternich nevét kezdte kiabálni, az egész közönség rázendített : — Pokolba a cselszövővel! A kardal után a Himnusz következett, amelynek templomi hangjai hirtelen letompították a felszabadult indulatokat. Belevágott az egész közönség s ekkortól fogva együtt énekelt a színpad népével mindent. A Himnuszt a Rákóczi-induló követte, amitől megint lángra lobbantak a márciusi lelkek, s ezt a Marseillaise még izzóbbá forralta. Amikor ez is lezajlott, Füredy Mihály előbbre lépett és elénekelte Egressy Béni két gyönyörű dalát : Tiszapartján halászlegény vagyok én, utána pedig : Beszegődtem Tarnócára bojtárnak . . . Ezeket áhítatos csendben hallgatták végig és hosszas tapssal köszönték meg. De érezni lehetett a hangulaton, hogy harmadik dalt már nem tudtak volna nyugodtan végighallgatni. A visszafojtott indulatok fokozott erővel törtek ki ismét, s a műsor újból kezdődött : Hunyadi László, Himnusz, Szózat, Rákóczi-induló, Marseillaise a végkimerülésig. így ment végbe a Nemzeti Színház rögtönzött hangversenye 1848-ban, március tizenötödikén . . .