Tanulmányok Budapest Múltjából 8. (1940)

Sebestyén Ede: Buda és Pest nagy hangversenyei a XIX. század első felében 85-117

1 10 SEBESTYÉN EDE zenészekért, és Berlioz maga szemelte ki a szükséges embereket. A muzsikusok megkapták szólamaikat, Berlioz közölte velük utasításait és kívánságait, és megkezdődött a nagy mű betanulása. A muzsikusok útján hamar elterjedt a városban a Rákóczi-induló athangszerelesenek híre. Nagy izgalom és nyugtalanság támadt a hír nyomán, s ennek a sajtó is hangot adott. De Berlioz hallgatott. Mindenkit azzal á kéréssel utasított el, hogy várja meg nyugodtan az előadást. Február 15-én, vasárnap volt a bemutató, a déli órákban. Jó félház volt csupán, amiből arra lehetett következtetni, hogy az aggodalmaskodó emberek érdeklődése csupán üres fontoskodás volt. A valóság már nem érdekelte őket. A műsor első száma a Rákóczi-induló volt. A hatást így írta meg Berlioz az önéletrajzában : »A -váratlan bevezetést némán és nyugodtan hallgatták. Mikor azonban a hosszú crescendoban fugaszerűén megszólaltak a téma részei, amelyeket a nagydobnak távoli ágyúdörgéshez hasonló tompa ütései szakítottak meg, a teremben leírhatatlan moraj támadt. Abban a pillanatban, amikor a felszabadult zenekar szilajul nekieresztette sokáig visszatartott fortissimoját, tragikus kiáltások és önfeledt lábdobogás zaja töltötték meg a termet. A viharzó lelkekből olyan hangon tört ki az addig visszafojtott lelkesedés, amely megborzongatott engem. . . Ettől a végzetes taktustól kezdve tudtam, hogy szó sem lehet a teljes műsor előadásáról. A zenekar hasztalanul küzdött a szenvedelmek kitörései ellen, az indulót meg kellett ismételni. Még ekkor sem tudott magán uralkodni a közönség.« A Rákóczi-indulónak ez az elementáris hatása szinte megrendítette a francia művészt. Most már megértette, mit jelent a magyar léleknek ez a vérforraló zenei remekmű, és elhatározta, hogy megismerteti egész Európával. A sajtónak az a része, amely előzetesen hangulatot akart csinálni Berlioz és a munkája ellen, most megnémult. Annál lelkesebben nyilatkozott meg a tárgyilagos és hozzáértő kritika. A Honderű, Petrichevich Horváth I^ázár lapja foglalkozott Berliozzal a legelismerőbb módon : »Tegnapelőtt délben a Nemzeti Színházban adatott nagy hangversenye a világ egyik leghíresebb zeneszerzőjének, Berlioz Hectornak... Berlioz, e bámulatos Hectora a hangművészetnek, két hangversenyben hallata klasszikus zenéjét. Berliozt korunk legnagyobb zeneszerzői közé sorozza á világ. Csak nevetnünk kelle tehát, midőn egy-két zúgírót vagy bírálót ellene berzenkedni látánk. Szerzeményeit mélység, higgadtság, jellemesség és tanszerűség bélyegzi... Hogy a mesterileg kezelt Rákóczi-nóta a legélénkebben megvillanyozta a hallgatóságot, az magától értetődik. Alig leírható az a benyomás, mit e darabban hectori kezelése véghezvitt.« A Pesti Divatlap megemlítette, hogy Berlioz saját műveiből állította össze műsorát, azután azt mondta : »Mindenek közt leghatékonyabb s legjelesebb volt à Rákóczi-induló, mellyet Berlioz igen sajátosan s valóban meglepő nagyszerűen instrument ált. Nem is emlékezünk, hogy valaha szép nemzeti nótánk nagyobb hatással adatott volna elő.« Az első és a második hangverseny (20-án) között Berlioz meghallgatta a Hunyadi László előadását és őszinte elragadtatással nyilatkozott róla!