Tanulmányok Budapest Múltjából 8. (1940)

Sebestyén Ede: Buda és Pest nagy hangversenyei a XIX. század első felében 85-117

106 SEBESTYÉN EDE megfelelőleg, a' zeneművészet aranygyűrűjében a legragyogóbb, legnagyobb rubinkővé válhatik.« Hasonló elismeréssel nyilatkozott az ifjú művészről a Pesther Tagblatt bírálója is : »A viharos tetszésből és a lelkesedő kihívásokból azt kell következtetnünk, hogy az eredmény a hallgatóság nagyon felfokozott várakozását is felülmulta. Egészen bizonyos, hogy a fiatal művész további hangversenyeinek, amelyeket részint a Nemzeti Színházban, részint pedig a Redoutban fog rendezni, rendkívül nagy közönségük lesz. A művész játékának lényegéről és sajátosságairól későbbi bírálatunkban fogunk ítéletet mondani. Azt azonban már most is kijelenthetjük, hogy a valóban hivatottak közé tartozik, a zenei szellemeknek ahhoz a kiválasztott társaságához, akik az igazi művészet legfelsőbb fokáig felemelkedhetnek.« A másik német lap, a Der Spiegel véleménye ez volt : »Múlt kedden végre lezajlott Rubinstein zongoraművész első hangversenye, amelyet közönségünk már régóta várt. Játéka a legteljesebb mértékben kielégítette a várakozást, sőt meg is haladta, mert a más művészektől is hallott zeneműveket újszerű, eredeti és meglepő módon adta elő.« A második hangverseny napja március 6-a volt. Rubinstein ezúttal is L,iszt Ferenc és Thalberg műveit játszotta, általában technikás darabokat, a közönség egyre fokozódó lelkesedése mellett. A Pesther Tagblatt ezt írta a hangverseny után : »A kedves Rubinstein második hangversenye valóságos szenzáció volt. A művelt világ legkiválóbb személyiségei hallgatták a zseniális zongoraművész játékát, amelyet néhány nap múlva ismét élvezhetünk.« A néhány napból azonban három hét lett, mert Rubinsteint elvitték vidéki városainkba, s csak 26-án tért vissza Pestre. Búcsúestjéről szóló kritikáját ezzel fejezte be a Pesther Tagblatt: »Nagyon tévednénk, ha ez a kedves művészgyermek a legközelebbi jövőben háttérbe nem szorítana hírneves mestereket.« A kritikus nem tévedett. A »SZÓZAT« PÁLYÁZATA. A múlt század negyvenes éveiben erőteljesen újraéledő magyar nemzeti szellem szükségessé tette olyan nemzeti dal megalkotását, amely ünnepies alkalmakkor való előadásra tökéletesen méltó és megfelelő. A feladat nem volt éppen könnyű. Olyan dalra, énekkari műre volt szükség, amely telítve van nemes tartalommal, magasztos, szépen hangzó és művészi, a mellett egyszerű, hogy az éneklésben gyakorlatlan emberek is könnyen előadhassák. A nehéz feladat megoldása a Nemzeti Színház igazgatóságára mint egyetlen magyar zenei fórumra hárult. Mindenekelőtt ki kellett keresni a magyar irodalom legjavából azt a költeményt, amely alkalmas a szükséges célra. Hosszas tanulmányozás és tanácskozás után végre arra a meggyőződésre jutottak, hogy Vörösmarty Mihály »Szózat« című költeménye lesz a legalkalmasabb.