Tanulmányok Budapest Múltjából 7. (1939)
Voit Pál: Egy régi pesti patika 41-69
50 VOIT PÁI, Ráth György könyve, mely egyedül kísérelte meg, bogy a XIX. századi bútorról összefoglalást adjon, egy mester, Steindl Ferenc nevének és műveinek közlésével mondhatni évtizedekre ható varázsigét dobott a köztudatba. E mű az 1842-ben rendezett Iparműkiállítás Kossuth Lajos által írt jelentéséből meríti adatait. Megtudjuk, hogy 8 dunai gőzhajó »szobaszerkezetét« Steindl készítette s állandóan 40—50 segéddel dolgozott. A könyv mintegy hét darab Steindl-féle bútor fényképét is közli. 72 ) Nem lehetett ez, az újabb időkig úgyszólván egyetlen közlemény hatás nélkül, s ennek alapján kapott lábra az az irányzat, mely minden e korból származott bútordarabban az ő művét véli felfedezni. A túlzott népszerűség következménye az lett, hogy noha csak néhány szobára való és családi örökség révén hitelesnek mondható, Steindl műhelyéből származó bútort tartunk nyilván, százakra megy azon darabok száma, melyeket a műkereskedelem e névvel »márkázni« kíván. így történt meg, hogy e kor bútorművészete egybeforrt Steindl nevével és azzal majdnem azonossá vált. Ezen szemlélet még az 1935-ben rendezett »Régi Buda és Pest Iparművészeté«-nek kiállításán is tartotta magát. 73 ) Talán a fent vázolt folyamat volt okozója, hogy Steindllel együtt az úgynevezett biedermeier bútor mint egy már megoldott probléma elintézést nyert, s a kutatókat semmi sem ösztönözte e kor más művészeire és más művészetére fényt deríteni. A biedermeierről szóló kisebb általános ismertetések után 74 ) Siklóssy Ivászló már 1925-ben kísérletet tett arra, hogy Pest és Buda régi bútorművességére a figyelmet felhívja. 75 ) Eredményekben jelentős kutatásai azonban hatás nélkül maradtak, egyrészt a gyakorlatban azért, mert a számos újonnan közölt mesternevet ma meglevő tárgyi emlékekkel kapcsolatba hoznia nem sikerült, másrészt szellemiekben azért, mert kutatásainak eddig folytatója nem akadt. 76 ) Mindkét hiányon jelen tanulmányunk annyiban kísérel meg segíteni, hogy egyrészt a levéltári kutatásokat tovább folytatja és ezzel az új mesternevek számát szaporítja, másrészt az általa publikált mesterek közül háromnak nevét, ú. m. Vogel Sebestyén, Bernthaler Béla és Rosznagel Márton asztalosokét máig is épségben megőrzött művészi munkáikkal összekapcsolja. Ugyanekkor három mester : Zofcsák József, Coffin Károly és Pallády Ferenc, akik az 1842. évi iparműkiállításon mint kiállítók szerepeltek, új adatokkal gazdagodnak. Nem lehet célunk az általunk eddig összegyűjtött mintegy kétszáz régi pest-budai asztalos nevét e tanulmány kereteibe zsúfolni, hanem csupán a hatalmas számukra való hivatkozással a már tisztázott és nagyobb jelentőségű mesterek kiemelésével művészetükről összefogó képet nyújtani. Az empire, mellyel Magyarországon a XIX. század megindul, klaszszikus és egyiptomi elemeknek mintegy megmodernizálásából Napoleon császári udvarában alakul új művészeti stílussá. Míg az ú. n. nagy művészetek Franciaország határain kívül magukat függetleníteni igyekszenek a stílust alkotó gall szellemtől, s különösen az építészet közvetlen kapcsolatokat keres Hellász és Róma antik köveivel : addig az iparművészet s különösképen a berendezőművészet a francia divatot híven követi. A formai lehiggadást, melyet a robajló barokk művészet felváltásaként
