Tanulmányok Budapest Múltjából 7. (1939)

Schoen Arnold: Budapest székesfőváros kórházainak és emberbaráti intézményeinek kápolnái 11-40

18 SCHOEN ARNOLD Kölber Jakab, Kauser József kőfaragó és a kőmíves-céh költségén ; régi oltárképét azonban megtartotta és azt Warschag Jakab festővel restauráltatta ; az új oltár megáldása 1837 május 15-én történt. A főoltár építésével egyidejűleg Sámuel az egész kápolnát restauráltatta kívül-belül és nagy üvegcsillárt is szerzett a hajóba. Mivel Pollack Mihálynak a kórház bővítésére 1836-ban készített tervén a szentély keleti apszis-conchája belsőleg még befalazatlanul szerepel, ennélfogva bizonyos, hogy a keleti apszist 1837-ben falazták be az új neoklasszikus főoltár építménye számára szolgáló egyenes síkú fallal, úgyhogy az eredeti cella trichora-szerű kápolnatípusból bent csak a déli homorú falú apszis, illetőleg concha maradt meg. Mivel a rohamosan fejlődő Pest lakosságának szaporodásával elodázhatatlanná vált a szűknek bizonyult Rókus-kórházi épület bővítése, negyvenéves fennállása idején annak a Kerepesi-út mentén új szárnnyal való folytatólagos építését Pollack Mihály építész terve szerint annak fia, Pollack Ágoston kezdte 1837-ben. Azonban az 1838. évi tavaszi árvíz, amelynek idején a kórházépület emeletei menedékhelyül is szolgáltak, megakasztotta az új szárnyépület építését. Az árvíz elöntötte a kórházépület földszintjét és még inkább a mélyebben fekvő Rókus-kápolna belsejét. Az árvíznek a kápolnában okozott kártevése egykorú följegyzések híján ismeretlen előttünk. A szemtanú Trattner János ugyan az 1838. évi árvízről »Jégszakadás és Duna kiáradása.... « címen írott könyvében említi, hogy később a templom, t. i. a Szent Rókus-kápolna bedőlt ; erre vonatkozólag azonban további adatokat nem ismerünk. A kórház Kerepesi-úti szárnyépületének tervbevett építését csak 1839-ben folytatták, majd 1840-ben tető alá hozták és 1841-ben adták át rendeltetésének. A kórháznak e bővítő építésével kapcsolatban az árvíztől megrongált kápolnának mind külsejét, mind belsejét alaposan kitataroztatta a városi tanács, sőt belsejének mennyezetére 1842-ben az akkor híres Wagner József falképfestővel megfestette e kápolna alapításának okát és építésének történetét. Mivel 1846-ban a nádor vezetése alatt működő Szépítési Bizottság a Kerepesi-út színtjét több lábnyi magasan feltöltette, és emiatt a kápolna talapzata több mint két lábnyival a föld alá került, másrészt pedig a kápolna híveinek a száma is megnövekedett, új, tágasabb kápolna, illetőleg templom építésére gondoltak. Azonban a plébános buzdítására ez évben a kápolna bejárata elé csak ideiglenes, körülbelül 45 lélek befogadására alkalmas csarnokot építettek, amelyből ötfokos lépcső vezetett lefelé a mélyebben fekvő kápolnába. A kápolnaépület belsejében ezekután nem történt lényegbevágó átalakítás, bár szinte évtizedenkint kívül-belül renoválták. 1850 folyamán a használhatatlanná vált orgona helyére Komornyik Ferdinánd orgonamíves új orgonát épített gyűjtött összegből, amelyhez még a pesti református egyház is hozzájárult 13 forint 30 krajcár adománnyal. A kápolna elé épített csarnok azonban, mivel forgalmilag akadályt, esztétikailag pedig kifogásokat okozott, nemsokára lebontás alá került és a bejárat elé csak lejárati lépcsős kis tornác épült. A tornác fölépítése azonban a bejárat fölötti fülkében fekvő Szent Rozália kőszobrát követelte áldozatul, amelynek további sorsát nem ismerjük. Csak annyi bizonyos, hogy mindez legkésőbb 1867 előtt történt.