Tanulmányok Budapest Múltjából 6. (1938)
Ungár László: Az 1845-47. évi felvidéki éhínséggel kapcsolatos intézkedések Pesten és Budán 170-179
AZ 1845—47. ÉVI FELVIDÉKI ÉHÍNSÉGGEL KAPCSOLATOS INTÉZKEDÉSEK 173 prédájaként a kórházakat töltötte meg. Az utcáról felszedett betegeket a városház udvarára vitték, ahonnan naponta zsúfolt szekereken szállították őket a Rókus-kórházba. 7 ) A sok beteg elhelyezésére a kórház épülete hamarosan szűknek bizonyult, a betegeket a folyosókon, pincékben, a kórház melletti pajtákban zsúfolták össze, mire Hégelmüller Mihály ügyvéd terézvárosi Gyár-utcában fekvő házában ideiglenes kórházat állítottak fel. A fegyházat is megtöltötték az ápolásra szoruló »éhség által legyöngített« egyének. A kórház kiadásai annyira megnövekedtek, hogy az alapítványi tőkékhez kellett nyúlni, sőt 14.000 forint előleget vettek fel. A betegek nagyrésze megyei beteg volt, az ápolási költségeket mégis a város viselte. Hiába kérte a város a helytartótanácsot, hogy a törvényhatóságok lakosaik után felmerült kiadásokat térítsék meg. Egy országos kórház felállítására is gondoltak, de ezt sem tudták megvalósítani. 8 ) Az elszaporodott kéregetők megfékezésére koldusőröket rendeltek, de nem sok eredménnyel, mert az őröket a koldusok már messziről felismerték, megszöktek előlük, a járókelők pedig mindenütt a kéregetőket oltalmazták. Erre a tanács, hogy a házi és utcai koldulás megszűnjön, felszólította a közönséget, hogy alamizsnát ne adjon, a kéregetők elfogatását ne akadályozza. Majd a két főváros tanácsából, a választópolgárságból, a szegényházi bizottságból, valamint a külvárosi bírókból egy választmány alakult készpénz és természetbeni adományok gyűjtésére, de az eredmény naprólnapra soványabb lett. Míg Pesten 1846-ban még 8.000 forintot szedtek össze, a következő évben már csak ennek a felét sikerült összegyűjteni, mert az adózók közül, amint azt a gyűjtők jelentették, »sokan tulajdonvagyonbeli viszonyaik miatt nem képesek további segedelemadásra«. Végül is a hiányzó 4.000 forintot a város költségvetésébe vették fel. A koldulást nem sikerült megszüntetni, mert a fenti összeg korántsem volt elegendő minden kéregető ellátására. A kéregetők legszomorúbb csoportja a gyermekek hada volt, »kik három utcán is végigkísérik kunyorálásaikkal, nyöszörgő panaszaikkal azt, akinek nincs aprópénze és addig szökdécselnek bokái körül, hol elől, hol hátul, míg vagy egyik vagy másik türelme megszakad«. 9 ) Voltak a gyermekek között olyanok, kiket szüleik hagytak el ; egyrészük a fővárosban koldult, másrészük a külföldre induló vándorlegényekhez csatlakozva elhagyta az országot, hogy idegen földön pusztuljon el. 10 ) A kiutasítási eljárások mellett a hatóság a csavargók egyrészét a Kerepesi-úton fekvő dologházba utalta, hol a férfiak és nők gyapjú-, valamint lószőrfonással foglalkoztak. A dologházi elhelyezés természetesen elégtelennek bizonyult már az első hetekben. Hogy az egyre szaporodó munkanélküliek némi keresethez jussanak, az utcák tisztogatását 1846-ban már nem rabokkal, hanem napszámosokkal végeztették, 24 krajcáros napszám mellett. Budán is igen megszaporodtak a koldusok. A nyomor és ínség úgy elharapódzott, hogy a járókelők az utcákon lépten-nyomon kéregetőkbe ütköztek, sőt a környékbeli nyári lakóhelyek is megteltek velük. 11 ) Megtiltották a koldulást, a koldusbizottság pedig nagyobbaranyú gyűjtést indított és a befolyt segélyeket a központi pénztárból egészítette ki. A munkanélkülieket összeírták, segélyezésükre 2000 forintos kölcsönt vettek fel, mert a házipénztár kimerült. Segélyt csak az kapott, aki a csatorna-
