Tanulmányok Budapest Múltjából 6. (1938)

Ungár László: Az 1845-47. évi felvidéki éhínséggel kapcsolatos intézkedések Pesten és Budán 170-179

AZ 1845—47. ÉVI FELVIDÉKI ÉHÍNSÉGGEL KAPCSOLATOS INTÉZKEDÉSEK 171 meggátlására felújították az elővásárlási tilalmat ; a termelőtől bizonyos napokon csakis a közönség, míg a többi napokon, meghatározott időben a viszonteladók vásárolhattak. Néhány város, mint Kassa, Késmárk, Debrecen, Békésgyula, Szeged szegényebbsorsú lakosai részére nagyobb mennyiségű gabonát vásárolt, azt megőrlette és mint kenyeret hozta forgalomba. Az önköltségi áron eladott kenyér és liszt a szegényebbek olcsóbb élelemmel való ellátását szolgálta, s a piaci árakat is sok helyen jelentős mértékben csökkentette. A magánosok és törvényhatóságok mellett a helytartótanács az éhínség elhárítására 1846-ban egy bizottságot alakított, hogy a törvényhatóságok javaslatait, intézkedéseit és segélykéréseit felülbírálva, azokat saját javaslataival együtt terjessze elő. De a bizottság az éhínség leküzdésére semminemű nagyobbszabású tervet, vagy javaslatot nem készíthetett, mivel a rendi állam a nélkülözhetetlen pénzzel nem bírt, s így a helyzet egyre romlott. A felvidék lakossága 1847-ben olyan aggasztó helyzetbe került, hogy az érdekelt törvényhatóságok és a közvélemény kormányintézkedést sürgetett, mire őfelsége az ínségsujtotta vidékre két királyi biztost rendelt. Vay Miklós báró és Ambró Antal királyi biztosok 350.000 forintot kaptak kézhez, hogy ebből az összegből az ínségeseket gabonavásárlással, vetőmaggal, élelmiszerekkel, pénzbeli segélyekkel támogassák, valamint a katonatartáshoz szükséges pénzt az egyes megyéknek előlegezzék. A rendelkezésükre álló összeg azonban korántsem volt elegendő, tekintve, hogy a hivatalos becslés szerint mintegy félmillió embert kellett volna támogatni. Az éhenhaltak száma folyton növekedett, az éhségsujtotta vidéket egyre többen és többen hagyták el. A kóborló vándorok gyalogszerrel, csapatosan az alföldi városok felé vették útjukat, azt remélve, hogy e nagy gabonatermő vidéken valami munkát majd csak találnak és éhüket is csillapíthatják. Azonban a legtöbb helyen elutasították őket ; egyrészük tovább indult, másrészük a hatóságok éberségét kijátszva a városokban maradt, szaporítva a gondokat, amelyek a drágaság, munkanélküliség és saját szegényeik eltartása miatt az életet amúgy is elég nyomasztóvá tették. E nagyarányú belső vándorlás végső célja a két főváros volt, ahol alkalmi munkát, hatósági segélyt remélt a magyar, tót és német vándor.

1

) Pesten és Budán a felvidéki éhínség, az élelmiszerek drágulása, a munkát kereső felvidékiek ezrei, a növekedő munkanélküliség nehéz feladatok elé állította a hatóságokat. A lakosság száma az egyre több munkáskezet igénylő, évről-évre szemlátomást növekedő fővárosban az ínséges években hirtelen megduzzadt. Míg a gondtalanabb, békés időkben a bevándorlók 2—3 ezerrel növelték évente a lakosság számát, addig 1846—47-ben a növekedés kétszeres volt ; két év alatt 6000 ember helyett 12.000 jött a fővárosba: Pest lakossága kerek számban 80.000 főről 92.000-re emelkedett.

2

) Ehhez a szaporulathoz még hozzá kell számítanunk azt a 6—8 ezer embert, akiket mint csavargókat a fentmaradt összeírás nem említ, tlgyhogy a két ínséges esztendőben mintegy 20.000 bevándorló érkezett egyedül Pestre. Foglalkoztatásukat az európai pénzkrízis tette bizonytalanná — megélhetésük nem volt biztosítható. Az A.ngliából kiinduló hitelválság nálunk már az 1845-i pesti vásáron érzékeny károkat