Tanulmányok Budapest Múltjából 6. (1938)

Kelényi B. Ottó: Buda és Pest városképe az idegen utazások irodalmában 137-169

BUDA ÉS PEST VÁROSKÉPE AZ IDEGEN UTAZÁSOK IRODALMÁBAN J 55 hogy ez a nép veszélyesnek tűnik fel előtte. Reichardt útitársa már nincs oly jóba a lakosokkal, mint ő. Az útitárs német nyelvben való gyakorlatlansága szintén az érintkezés akadályául szolgált. Megállapítják azonban, hogy a magasabb társadalmi osztályokhoz és a tisztikarhoz tartozók közül, akikkel legtöbbet vannak együtt, gyakran találnak francia, sőt olykor olasz társalgásra is alkalmat. Az alacsonyabb osztályokhoz tartozóknak pedig sokszor a latin nyelv jön segítségére, amelyet itt mindenki, akinek csak némi iskolai műveltsége is van, folyékonyan beszél, ha nem is'éppen cicerói tisztasággal. Ennek a majdnem általános latinnyelvű oktatásnak, amely nem történhetik a római auktorok némi ismerete nélkül, a nemzet nagyobbfokú kiművelésére figyelemreméltó hatással kell lennie. Ezt az utazó gyakran érzi is. Szerinte a magyar sokkal figyelmesebb és sokkal könnyedébb, mint az osztrák. Azzal gyakran bajba kerül az ember, ha oly tárgyban akarja felvilágosítani, amely megszokott fogalmi- és gondolatkörén kívül esik. Ennek következménye, hogy a társalgás a legkönnyebb kezdet után is terhessé válhat. Úgy tűnik fel, hogy itt a helyzet éppen fordított. Az első pillanatban nem tetszik neki a magyar, a tetszés azonban minden közelebbi ismeretség alkalmával fokozódik. Mindennek ellenére mégsem hiszi, hogy a magyarnál különös mértékben feltalálható volna az az adomány, amit szellemnek és mélységnek neveznek. Egészben véve bizonyos korlátozottságot és szárazságot fedez fel a magyar egyéniségben. Jellembeli tulajdonságai által azonban határozottabban és félreismerhetetlenebbül határozható meg a magyar. Szilárdság, derekasság, becsületesség és bátorság, de meglehetős makacsság is jellemzi a magyart mindenütt, ahol az ember közelébe jut. Állításának megerősítésére Bisingernek »Generalstatistik des österreichischen Kaiserthums« c. munkájára hivatkozik, amely a magyar jellemet az osztrákéval összehasonlítva igen vonzó tulajdonságaiban mutatja be, annak különösen katonai erényeit magasztalja. Elismeri azt is, hogy a magyar nemzetiségű sokkal több természetes hajlamot és fogékonyságot árul el a múzsák és gráciák szolgálatában ; több magyar tudós a nyomasztó körülmények ellenére különösen a régebbi időkben sokban járult hozzá az európai műveltség és tudomány előbbreviteléhez. Reichardt szerint is a magyar jellem főként a katonaságnál tűnik ki. Megállapítja, hogy nagy különbség van az osztrák és magyar katona között. Már maga az a körülmény, hogy itt a többség lovasságból áll, nagy különbséget jelent és újabban ez a különbség minden hadseregben nagyon határozottan mutatkozik. Budán és Pesten is a nehéz lovassághoz és a dragonyosokhoz tartozó, tulaj donképen osztrák tisztek között is sokkal több katonai jellemet és modort talált, mint azok között a gyalogosok között, akik őt Bécsben nem egyszer vérig bosszantották. De a magyar gránátos is egészen más katona, mint az osztrák. Élénk becsületérzést, igazi katonai szellemet tapasztalt itt majdnem mindenütt, idősebbeknél és fiataloknál egyaránt. A magasabbrangú tisztnek az alantashoz való hangja is sokkal tisztességesebb és nemesebb. A nagyon gyakori, majdnem általános sudár növés és zömök, kemény testalkat szintén előnyösen különbözteti meg a magyart, az öltözetet és bajuszt nem is számítva. A polgári osztályban és a paraszti sorban lévőknél azonban már egészen más embereket lát. De — mint mondja — ezekhez az osztályokhoz