Tanulmányok Budapest Múltjából 6. (1938)

Kelényi B. Ottó: Buda és Pest városképe az idegen utazások irodalmában 137-169

150 KEINENYI B. OTTÓ van az, hogy Magyarországon nagy a pénzszűke, amikor a legutóbbi háborúk is milliókat hoztak forgalomba. De éppen ez a forgalom emelte a luxust, ezáltal pedig a milliók eltűntek. Emellett Magyarországon nincsenek gyárak. A külföldi áruk kitiltása óta az ország arra kényszerült, hogy minden iparcikket Ausztriából és Morvaországból vegyen meg. Bár ezek a termékek szebbek és olcsóbbak, mint a külföldiek, azonban távolról sem készültek oly jó anyagból és ennek következtében nem is tartósak. A tapasztalat megerősíti azt a tényt, hogy most minden háztartás a szükséges iparcikkekért több mint kétszeresét kényszerül kiadni évente, mint ezelőtt, a pénzpocsékoló felesleges apróságokat nem is számítva. Ha ez így van, akkor nem lehetséges, hogy egy gazdaság saját termékeit, legyen az akár mezőgazdasági, akár kézműipari, akár művészeti, annyiért adhassa, mint azelőtt. Ennek következménye, hogy az élelmiszerek nem kerülhetnek az egykori árakon forgalomba. A szükségszerű drágulás terhe elsősorban a hivatalnokosztályra nehezedik, amely továbbra is mindenkinek megadja a magáét, anélkül, hogy saját keresetét fölemelhetné. Kétségtelen, hogy az osztrák gyáripar kiváltságos helyzete mellett a pénz a monarchiában marad. De viszont a magyar pénz nem marad Magyarországon. Mihelyt a magyar királyság érdekei az örökös tartományok érdekeivel azonosak lesznek, mindegy, hogy melyik országba özönlik a pénz. De amíg Magyarországot egészen különálló, saját törvényei szerint kormányzott országnak tekintik, amely saját terményeit csak nagyon súlyos feltételek mellett viheti a többi országokba, addig az a pénz, amelyet Magyarország iparcikkekre áldoz, mihelyt az első vámsorompóig ér, kifelé megy az országból és csak kevés térül onnan vissza. Az utazó ebből arra következtet, hogy Magyarországnak minden erejével az Ausztriával való szorosabb egyesítésért kell küzdenie és minél közelebb jut az ország ezen szükségszerűen bekövetkező időponthoz, annál jobban fog boldogulni. Anélkül, hogy lebecsülné az ausztriai gyárakat, —- bevallja ugyanis, hogy a gyártás titkaiba nem egykönnyen hatolhat be az ember — mégis feltűnik neki, hogy az áruk annál hitványabbak lesznek, minél tovább viszik őket. A gyártás helyén még tartósak és értékesek, Magyarországon már kisebb értékűek, Erdélyben pedig már éppenséggel silányak. Fölveti azt a lehetőséget is, hogy a rendelés is közrejátszik az áruk minőségében, de mindenesetre föltűnő, hogy Bécsben egyazon műhelyben másféle tűket készítenek bécsi használatra és másfélét a pozsonyi zsidók számára. Fölveti és elemzi azt a kérdést, hogy miért nincsenek Magyarországnak gyárai. Megállapítja, hogy az ország lakosságának nagyon csekély hajlama van üzleti vállalkozásokhoz. Amikor II. József a monarchia területére a külföldi áruk bevitelét megtiltotta, bizonyára nem kerülte el a figyelmét, hogy a rendelkezés Magyarországot mennyire fogja sújtani. De az ország szenvedése is beletartozott terveibe. Ezáltal akarta ő Magyarországot rákényszeríteni, hogy érdekeit a szomszédaival szorosabbra fűzze. II. József hajlott mindig arra, hogy saját érdekeit alattvalói összessége javáért föláldozza. Ha talált volna elég alkalmas embert, akik az ő példáját készek lettek volna követni, akkor máris élveznék az országok a kölcsönös megértés áldásait. Sajnos azonban itt is a jó ügy megvalósulása áthidalhatatlan akadályokba ütközik.