Tanulmányok Budapest Múltjából 6. (1938)
Kelényi B. Ottó: Buda és Pest városképe az idegen utazások irodalmában 137-169
140 REMÉNYI B. OTTÓ menő csodáiról. így lesz Magyarország a nyugati kalandorok vándorútja, amelyen csodálatos dolgok és események halmozódnak. 3 ) Újabb irodalmunk a szellemtörténeti módszer által inaugurált nagy összefüggések megrajzolásának szolgálatában éppen e korszakra vonatkozólag nagy buzgalommal kutatja fel azokat az irodalmi forrásokat is, amelyek a hazánkról alkotott európai közvélemény kialakulására jellemzőek. A kutatási terület már a XVI— XVII. században is nagyon széles. Beletartozik maguknak a műveknek elemzése mellett mindaz, ami az írót megfigyelésre, ennek közlésére, valamint a mű kiadására indította. Beletartozik az író felkészültségének, műveltségének, társadalmi helyzetének, kora társadalmi, szellemi és gazdasági állásfoglalásának ismerete és ezekkel szemben az író egyéni felfogása is. Beletartozik továbbá az utazás irányainak, valamint technikájának mint műveltségalkotó tényezőknek ismerete is. Ezeknek és a velük összefüggő részlettényezőknek vizsgálata oly sokrétű feladat és annyi problémát vet fel, mint maga az élet. Annál nehezebben áttekinthetők, minél közelebb jutunk a mai korhoz. Épp ez utóbbi körülmény magyarázza meg, miért oly hiányos a Magyarországra vonatkozó útleírásoknak behatóbb vizsgálata a XVIII. és XIX. századra vonatkozólag, amikor már egyéb források is kimeríthetetlen bőségben állnak a kutatás rendelkezésére. Egész különleges helyzetben van e korszakra vonatkozólag helytörténetírásunk, hiszen eddig még szinte nem is bolygatott kutatási területeken kell áthaladnia, hogy megközelítse azt a történeti eszményt, amelyet a szellemtörténeti szintézis követelményei elébe állítanak. A korszak kevéssé ismert helytörténeti forrásainak területébe tartozik az útleírások irodalma is, nagyrészt még fel nem dolgozott, közvetlen vagy közvetett helytörténeti anyagával. Irodalmunkban Szamota 4 ) volt az első, aki az útleírások irodalmának jelentőségére a figyelmet fölhívta és közismert munkájával az volt a célja, hogy a hazánk felé irányuló idegen utazások irodalmából az ország különféle vidékeit a történelmi korok és századok változásain át mutassa be. A szemelvényes és nem egész pontos fordítások eme gyűjteménye ma is egyedül áll irodalmunkban. A budapesti utazásokról legutóbb Waldapfel Imre tanulságos szemelvényeket gyűjtött össze 5 ) és a hely kultusza szolgálatába állított műve követésre méltó tetszetős formában illusztrálja azt a gazdag irodalmat, amely helytörténetünk számára az útleírásokban kínálkozik. Ama nagy területen, amelyet az útleírások a XVIII. és XIX. században képviselnek, mi is néhány szemelvénnyel akarunk szolgálni Buda és Pest múltjának egyik legérdekesebb és a főváros mai kialakulása szempontjából legfontosabb korszakából, a XVIII. század utolsó évtizedétől a XIX. század negyvenes évéig terjedő évtizedekből. Hogy megismerjük azokat a tényezőket, amelyek a XVIII— XIX. századi utazó és tájleíró érdeklődését fölkeltették, fantáziáját foglalkoztatták, meg kell ismerkednünk a kor utazóinak típusaival. Ha azokat a célokat kutatjuk, amelyek a XVIII— XIX. századi embert utazásra késztették, elsősorban is az intellektus lelki erejére kell rámutatnunk. 7 ) Ez az az erő, amely a XVI. és XVII. század utazási emlékiratait is áthatja, még abban az időben, amikor az utazási művek hosszú címeikkel az országok szokásaira, vallására, kormányzati módjára, keres-
