Tanulmányok Budapest Múltjából 5. (1936)

Kelényi B. Ottó: A török Buda a keresztény Nyugat közvéleményében 34-101

A török Buda a keresztény Nyugat közvéleményében» 1. A kereszténység védőbástyája. A középkor utolsó századában, mint politikai és irodalmi aktualitás lép fel a török. Míg a politikában új hatalmi tényezőt jelent, amely az érdekcsoportok új alakulásával hamarosan megfertőzi Európa levegőjét és kimélyíti az ellentétet az egymással keresztényietlenül szembenálló keresztény hatalmak között, addig az irodalmat az új hatás megtermékenyíti. A török Konstantinápoly elfoglalása óta állandóan a köztudatban van és míg anyagot szolgáltat néhány krónika-történet egy-két soros beszámolójához, a költészetet új elemmel bővíti. Néhány provençal vers jelenti a török végleges bevonulását a köznyelvű irodalomba, mert a történeti munkák szűkszavú adataival szemben a török itt már valósággal betör az európai világképbe.

1

) A toulousei költői versenyeknek a XV. század második felében keletkezett koszorús poémái már azt igazolják, hogy a török mint új téma polgárjogot nyert a francia irodalomban. VII. Károlyt ünneplő költemény úgy aposztrofálja a királyt, hogy minden időkön át nagy dicséret illeti őt, ha a török lobogóját megszerzi és leveri a dühöngő fajzatot. Bgy 1462-ből származó, XI. Lajos dicsőségét éneklő költemény pedig arra szólítja fel a királyt, hogy verje le a törököt és akkor őt minden királyok felett a legderekabbnak fogják nevezni. Néhány esztendő múlva a török már fogalommá absztrahálva, szimbólummá egyszerűsítve jelenik meg a »gran Turc«, majd néha az olaszeredetű Grand Seigneur jelzővel. Két költemény a megszemélyesített kereszténységet két oldaláról mutatja be. Az egyikben a török, mint félelmes ellenség lép elénk, akit a költő nem néz le, mint hitetlent, hanem erejét elismeri és ezért adja neki a gran Turc nevet. A másik ezzel ellentétben a II. Pál pápa által létrehozott szerződést üdvözli. Az 1470-ben az olasz fejedelmekkel kötött szerződés értelmében ugyanis a szerződő felek megfogadták, hogy lemondanak az állandó viszályról és szövetkeznek a török ellen. így a török e diadalmas hangú költeményben mint aljas ellenség szerepel, amelyet a keresztesek hada hamarosan lever és neve ennek megfelelően csak Turc. A »grand Turc« elnevezést, amellyel később a szultánt illetik, a francia elfogulatlanság példájának tarthatjuk, szembeállítva a német közvéleménnyel, amely tartózkodott attól, hogy a törököt az udvar tarka színeiben ábrázolja.

2

) De jellemző ez a kifejezés a renaissance formakultuszára is, amely annyira a francia gondolatkörből fakad. Magyarországnak a francia irodalomba való bevonulása a török kérdésen keresztül történik. A török ellen folytatott háborúk adják meg az egyéni jelleget Magyarországnak. Mert a középkori francia irodalomban