Tanulmányok Budapest Múltjából 5. (1936)

Gárdonyi Albert: Buda és Pest keresztény lakossága a török hódoltság alatt 13-33

BUDA ÉS PEST KERESZTÉNY EAKOSSÁGA A TÖRÖK HÓDOI/TSÁG AI.ATT 25 A törököket nem ingerelte fel az óbudaiak szökése s erősen bíztatták őket a visszaköltözésre. Amhát budai pasa már 1597-ben azt írta Eőrsy Péter naszádos kapitánynak, hogy »az óbudaiakat is biztassa haza kigyelmed«. (Takáts Sándor : A budai basákról. = Történeti Szemle, 1912. évf. 61.1.) Ezt a biztatást teljesen megértjük, ha ugyanazon levélnek az elköltözött váciak visszatérését sürgető következő indokolásával egészítjük ki : »mi azt akarjuk, hogy faluk, városok épülnének.« Ebből megállapítható, hogy a hódító töröknek nem telt öröme a pusztán álló területekben s minden eszközt megragadott benépesítésükre. A törökök biztatása nem volt hiábavaló, mert az óbudaiak 11 esztendei bujdosás után valósággal visszaköltöztek, amint ez 1608 augusztus 3-án a magyar kamarához intézett panaszos levelükből megállapítható, amelynek aláírása : »Mindniaian mi Óbudai bírák és polgárok kicsintul fogua Nagysagtoknak alázatos és hív szolgái örömest zolgálnak«. Azt nehéz lenne pontosan kimutatni, hogy mi késztette az óbudaiakat a visszatérésre, vájjon a honvágy volt-e az indító ok, avagy a mostoha körülmények, amelyekhez nem tudtak hozzászokni? Az utóbbi mellett szól Rudolf király 1596 január 5-én Mátyás főherceghez és Pálffy Miklóshoz intézett utasítása, mely szerint a török hódoltság területéről átköltözött jobbágyokkal kezdetben előzékenyen kellett bánni, később azonban az összes jobbágyterhek viselésére kötelezendők voltak. (Takáts Sándor : Telepítések Esztergom vidékére. = Századok 1903. évf. 531. s kk.) Ez az intézkedés természetesen az óbudaiakra is vonatkozott s aligha tévedünk, ha ennek tulajdonítjuk az óbudaiak visszaköltözését a török hódoltság területére. Mindenesetre súlyos terheknek kellett rájuk nehezedni új lakhelyükön, hogy visszatértek a török rabságba, ahonnan 11 esztendő előtt olyan kitartóan igyekeztek menekülni. Az óbudaiak visszatérése nem volt szökésszerű, mert a magyar kamarához intézett 1608 augusztus 3-án kelt levelükben hangsúlyozottan kiemelték, hogy »az urak hirével és akarattyával« tértek vissza elhagyott tűzhelyeikhez. Ebből arra is következtethetünk, hogy vagyonkájukat is magukkal hozták, amint 11 esztendő előtt is mindenüket elvitték Óbudáról. Elhagyott kunyhóikat azonban aligha találhatták meg 11 esztendő után, mert az idézett 1608 augusztus 3-i levélben »az pusztára szállást« emlegetnek, ami elsősorban szántóföldjeik és szőlőik elparlagiasodására vonatkozott ugyan, de mindenesetre rommá lehettek hajlékaik is, hiszen az egykorú metszetek már kivétel nélkül romképen tüntetik fel Óbudát. Óbuda legrégibb ábrázolása abból az időszakból maradt ránk, amikor lakossága elhagyta s falai pusztán állottak. Dillich Vilmos 1600-ban Kasselben megjelent krónikája ez, melynek teljes címe : »Ungarische Chronica, darinnen ordentliche, eigentliche und kurtze Beschreibung vieler furnehmér Festungen und Städte. Aus alten und newen Schriften, auch der Erfahrung selbe zusammen gezogen und beschrieben, durch Wilchelm Dillich.« Ennek a krónikának a legértékesebb részét azok a metszetek képezik, melyek a török hadjáratok által érintett magyarországi várakat és városokat ábrázolják s amelyek a címlap tanúsága szerint addig még nem jelentek meg nyomtatásban (so bisz dahero niemals in Druck auszgangen). E metszetek közül az egyik Budát és Pestet a Margit-,