Tanulmányok Budapest Múltjából 5. (1936)

Horváth Henrik: Hódoltság és felszabadítás a művészettörténelemben 198-219

210 HORVÁTH HENRIK vesék ugyanis a »zöldoszlopos hévíz« nevű fürdőből (Sáros?) palackokban viszik a vizet az ezüst és arany tárgyak fényesítésére. Szép és jellemző alkotása ennek a későgótikus-renaissance törökmagyar iparművészeti kultúrának az a tömör, négyszögű szemekből álló,, színezüstből kovácsolt díszlánc, mely megbízható tanuk szerint 1922-ben a. Hunyadi János-útnak közvetlen a Halászbástya előtt elvezető részén került napvilágra és jelenleg a Halászbástyai Kőemléktárban van. A lánc elmésen konstruált hurokalakú szemeit két helyen egyszerű ezüstgyűrűk szakítják meg, míg a két vég szintén gyűrűben végződik, melyek a maguk részéről lapos, szívalakú nagyobb karikában végződő tagban futnak össze,, melyen még valami csüngődísz lóghatott. A munka a legszabatosabb technikai tökélyről tanúskodik, a trébelő-kalapács finom ütései még szabadszemmel is felismerhetők. A darab eredeti rendeltetése nem egészen világos. Nyakláncra, de lószerszámdíszre is lehetne gondolni. A lánc szerkezete és formája Bakócz Tamás bíborosnak a Nemzeti Múzeum Történeti Osztályában őrizett díszláncára emlékeztet, tehát tipikus példája az erős renaissance hatásokkal vegyített későgótikus ötvösségnek és éppen e kettős jellege révén magyarországi munka lehet. Az egyik gyűrű lelapított helyén török írás olvasható, melynek megfejtését Fekete Lajos barátomnak köszönhetem. Az első része Mehmed-nek olvasandó, a folytatása sajnos elmosódott, de szintén csak név lehetett. Tekintve, hogy nem gondosan bevésett névfelirattal van dolgunk, hanem stancával történt, tehát tömeges megjelölésre szolgáló beütéssel, csakis a készítő nevéről lehet szó. Mehmed ötvösmesternek eme szép és érdekes munkája így tehát megint igazolja. az európai és keleti kultúrkör sajátságos egymásbakapcsolódását, mely a magyar és kiváltképen a budai iparművészeti termelésben ebben az időben nyilván az egész vonalon dívott. (47. kép) Az aranyművességet és az azzal szoros kapcsolatban álló drágakővésést és -foglalást két a Tabánban előkerült és jelenleg a Halászbástyai Kőemléktárban őrizett aranyozott ezüst pecsétgyűrű képviseli. Az egyik karneoljába be van vésve a gyakori Mehmed név és az 1668. (török időszámítás szerint) évszám, míg a másikon ugyancsak a fenti évszám olvasható, ezúttal név nélkül. Az utóbbi gyűrű belsejét és karikáját teljesen beborítja számtalan szép rozettaminta és ez az eredeti antik elem jellegzetes szaszanida átfogalmazást nyert. A másik gyűrű belsején viszont egyszerűbb, sugárszerűen elrendezett mértani mintázat figyelhető meg, a karika maga viszont teljesen dísztelen. (A 48. képen szereplő további négy pecsétgyűrű cikkünk nyomda alá rendezése alatt került csak elő.) Míg a két pecsétgyűrű foglalatán keleti ornamentikával találkozunk, addig egy magántulajdonban levő nagy karneolon már megint a hódoltsági művészet érdekes kettes arculatát figyelhetjük. A kő felületén gyönyörű dekoratív arab betűkkel vésett koránszura díszeleg, az erősen tűzaranyozott foglalat ezzel szemben súlyos barokk formában van tartva. Öv- vagy turbándísznek szolgálhatott. Még jellegzetesebb stilisztikai kapcsolatokat és messzire visszatekintő történeti távlatokat nyújt a bronzművességnek kevés reánk maradt emléke. A három itt bemutatott és a Halászbástyai Kőemléktárban kiállított fémedény a Tabánban jutott napvilágra ; nem rendszeres ásatások eredményei, hanem véletlen leletek. A Duna fenekéről előkerült nagy