Tanulmányok Budapest Múltjából 5. (1936)
Horváth Henrik: Hódoltság és felszabadítás a művészettörténelemben 198-219
HÓDOI/TSÁG ÉS FELSZABADÍTÁS A MŰVÉSZETTÖRTÉNELEMBEN 211 fedeles korsó (49. kép) csak gyakorlati, vízhordási célokat szolgáló, minden ornamentális részletet nélkülöző darab és csaktökéletes arányaival és szép patinájával hat. A mellette reprodukált öntőkanna (50. kép) edénytestét teljesen beborítja a stilizált indákból, palmettákból és mértani elemekből kevert díszítőrendszer, melynek egyes motívumairól az 57. képen (212.1.) hozott rajzok pontosabban tájékoztatnak. 45 ) Az edénytest két oldalsó felületét az ábrákon látható két minta tölti ki. Üresen hagyott köralakú részt széles sávba változatosan belekomponált, liliom-alakú nyúlványokat mutató indarendszer vesz körül. Ezt a motívumot megint bekeretezi a simán hagyott körtealakú edényfelület, melyet két oldalt megint két szélesebb sáv határol. Ennek díszítése alsó és felső végződésén kockázott részecskékből és azok között sajátságos horogalakú elemekből áll. Mindkét formával a kerámiai termékek tárgyalásánál még találkozni fogunk. Az egészet gazdagon tagolt palmetta koronázza. Ennek középső levelébe stilizált, fantasztikus kihajtásokkal körülvett liliomidom van beillesztve, míg két oldalsó részében virágkehelyből kinövő hosszúkás levélforma szerepel, melynek belseje kockázott mintázást tüntet fel, kívülről lándzsaalakú levelek szegélyezik. A kancsó elülső és hátsó oldalát a kiöntőcsŐ és a fül számára szabadon hagyták. Elől ezt a hosszúkás függőleges sávot gazdag, de már inkább geometrikus ékítmények veszik körül, míg a fül keretéül szolgáló hátsó részt nagyon egyszerű fűrészszélű szirmok határolják. Az edény nyakát kettes (egy kockázott és egy egyszerű) ékekből álló szalag díszíti. Az egész technikai kivitel sajátossága, hogy az ornamentika hátteréül szolgáló alap párhuzamos függőleges rovátkák által érdesebb, sötétebb felületet kapott, miáltal a díszítőrendszert alkotó palmetta-, inda- és egyéb motívumok megtartották eredeti csillogó fémhatásukat. Egy másik, Budán talált, ezúttal rézből készült fémedényen (51. kép) az ornamentika három vízszintes rétegben tagozódik, az egyes motívumok nagyjában megegyeznek az előbbi darabon megfigyeltekkel, sőt a felső legszélesebb sávon szereplő, két félkör között elrendezett indaminta majdnem szószerint megismétli az előbbi darab belső körében alkalmazott ornamentikát. Az egész elrendezésnek azonban itt más a szándéka, a vonalvezetésnek határozottan eltérő üteme van. Szövődményesebb és lendületesebb szerkesztése már az úgynevezett arabeszk, a végtelen rapport jegyében áll. A tulipán-, liliom-, jácint- és szegfűidomok már félreérthetetlenül török-kisázsiai forrásokra utalnak, míg az előbb tárgyalt darab a perzsa-szaszanida díszítő-művészetre utal. Az üresen hagyott körökbe és egyéb részekbe alakos ábrázolásokat kell képzelni, amilyenek az életderüs perzsa művészetből egyes, nem túl gyakori esetben valóban át is vándoroltak az oszmán-török műgyakorlatba. Ezt nagyon szépen igazolja az a XVII. századi török tálacska a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Osztályában, melyen a gázlómadár mintájával találkozunk. 46 ) Az állatképek hiányából az erre vonatkozó Korán-tilalmak szigorúbb érvényesítésére lehet következtetni, a számukra szabadon hagyott edényfalrészek pedig határozottan perzsa minták szolgai felhasználását igazolják. így tehát ez a három budai fémedény már egészen világosan mutatja a török művészet sokrétegűségét. Sajátos kettős keringésben visszatérnek a szaszanida műgyakorlat fényétől ragyogó típusok és ékítmények, mind a fegyverek és bronzedények kialakításában és díszítésében, 15*
