Tanulmányok Budapest Múltjából 5. (1936)

Asztalos Miklós: A magyarság Buda visszafoglalásában vitt szerepének jelentősége 162-182

A MAGYARSÁG BUDA VISSZAFOGLALÁSÁBAN VITT SZEREPÉNEK JELENTŐSÉGE 175 porciót fizetett, az örökös tartományok már 79.284-et. Azonban még ez a közel 50—50%-os arány is súlyosan hátrányos volt Magyarországra nézve, mert ha az 1686. évi Lipót-féle terhelési kulcsot területi, vagy lélekszám szerinti arány mértékében alkalmazzuk a háború előtti Monarchiára, akkor a Magyarország és az örökös tartományok 1686. évi területi arányá­hoz viszonyított kulcs alkalmazása alapján a háború előtt Magyarországnak kellett volna fedeznie a Monarchia hadi költségeinek 75%-át ; a Magyar­ország és az örökös tartományok 1686. évi lélekszám-arányához viszonyított kulcs alkalmazása szerint pedig nem kevesebb, mint 95% esett volna a háború előtti monarchia hadi kiadásaiból Magyarországra. Magyarország tehát — szemben az örökös tartományokkal — akkori területének nagyságát véve alapul háborús kiadásokkal háromszorosan volt túlterhelve 1686-ban, lélekszámát tekintve pedig tizenküencszeresen, szemben az örökös tartományokkal. Bz a terhelési arány — láttuk — 1685-ben még sokszorosan rosszabb volt rá nézve. Bz az arány azonban még rosszabb lesz, ha figyelembe vesszük azt, hogy a porció készpénzértékét, amelyben behajtották, másképen számították Magyarországon és másként az örökös tartományokban. Míg az örökös tartományokban az emberporciót 4, a lóporciót 3 forintjával számították, addig Magyarországon az előbbit 6 forint, 6 forint 30 krajcárral, az utóbbit 5 forint 30 krajcárral, 6 forinttal számolták. A magyarországi embereknek tehát a rájuk eső porció-hányadot 50—100%-kal drágábban kellett kész­pénzben, vagy természetben megváltaniok, mint az örökös tartományokban élőknek. Bz a körülmény a kivetési arányt még tovább rontja s így a fizetési arány Magyarország kárára még a jobbik, 1686. esztendőben is területileg 5—6-szorosan, lélekszám arányában pedig 30—40-szeresén volt nagyobb, mint az örökös tartományokra kirótt teher. Érthető, hogy ily arányú terhelés mellett a föld népe földönfutó koldussá lett. Az örökös tartományok porcióiba bele volt számítva az osztrák várőrségek ellátása is, viszont a rengeteg magyarországi vár őrségének ellátása a magyarországi porciókon kívül még külön terhelte meg Magyar­ország népét. A Magyarországra kirótt terhelést kíméletlenül behajtották még akkor is, ha azok, akikre kirovatott, belepusztultak. Bzzel szemben az örökös tartományokban nemigen fizették be a rájuk rótt terhet. 1683-ban csak harmada folyt be s a különbözetet a császárnak adósságból, vagy segélypénzekből kellett előteremtenie. Az 1686-ra tervezett hadjárat előirányzott főbb kiadási tételeinek összege 5,485.000 forintra rúgott. Bbben az összegben nincs már benne a katonaság átteleltetésére, jókarbantartására és élelmezésére szükségelt előbb tárgyalt havi 140.000 porció, melynek értékét még külön mintegy 5,600.000 forintra kell becsülnünk s amelynek oroszlánrészét — mint fentebb tárgyaltuk — Magyarország fedezte. Bnnek a közel hatodfélmillió forintnak annyira nem volt megfelelő költségvetési fedezete, hogy a költségvetésben szerényen számítva is legalább három millió forint hiányra kellett számítani. Bnnek fedezésére három

Next

/
Thumbnails
Contents