Tanulmányok Budapest Múltjából 5. (1936)

Asztalos Miklós: A magyarság Buda visszafoglalásában vitt szerepének jelentősége 162-182

170 ASZTALOS MIKLÓS A végvárakban a 10—15.000 főnyi zsoldosból az idegen parancsnokok alatt legalább 10.000 mindig magyar volt, akiknek harci értéke sokszorosan felülmúlta az idegenekét. A honvédelem idegen irányítás alá kerülése juttatta idegen kezekre a pénzügyi közigazgatást is. A nemzet a XVI. század második felétől kezdve állandóan idegen beavatkozást tapasztalt, idegen zsoldosok és parancsnokok garázdálkodását tűrte s ezzel szemben azt látta, hogy az idegen katonai hatalom ereje nem őt védi, hanem Bécset és a német birodalmat s hogy annak számára Magyarország csak hadi telep, ahol a nem-német értékek mennek veszendőbe az állandó harcok alatt. A XVI. században háttérbe szorult nemzeti hadsereg helyett, amely a maga felkelési rendszerével már jóval Mohács előtt is elavult volt, 1598-ban Nádasdy Ferenc és Pálffy Móric felvetették az újabb nemzeti hadsereg megteremtésének gondolatát. 1604-ben Thurzó György és Pethe Márton tértek vissza erre a gondolatra, de a gondolat megvalósulására a rendek tehetetlensége és az idegen hatóságok bizalmatlansága miatt nem került sor. így a nemzet a rég kialakult formákban önálló nemzeti hadsereg nélkül is katonáskodott, de a nemzeti csapatok nem jutottak nemzeti vezérlethez. Nemcsak a dunántúli és a felvidéki várak parancsnokai voltak idegenek, hanem a nemzeti felkelő, úgynevezett mezei hadakat vezérlő főkapitányok is. Hiába követeltek magyar parancsnokokat az országgyűlések, kérésüknek nem volt foganatja. Az idegen főkapitányok pedig nem barátai voltak a magyar katonáknak, de legtöbbször ellenségei. A magyar katonaság háttérbe szorult s nem egyszer súlyos inzultusokat kellett szótlanul eltűrnie. A bécsi kormányzat bizalmatlansága a magyarsággal szemben a XVII. század folyamán, amikor Erdély támogatása mellett a magyar rendek több ízben fegyverrel verekedtek vissza Bécstől jogaikat, állandóan növekedett s ez a nemzeti hadsereg gondolatának megvalósulását egyre jobban eltemette. Közvetlenül az 1686. évi hadjárat előtt is felmerült a nemzeti hadsereg kérdése. Amikor a török Thökölyt elfogta, híveinek nagyrésze visszatért a király hűségére. 1685 novemberében 17.068 kuruc harcos állt id. gr. Csáky István felsőmagyarországi magyar generális rendelkezésére. Ez az igen szépszámú sereg telítve volt bosszúvággyal a török iránt s a nádor és Csáky alkalmasnak látták ezt arra, hogy magjává legyen a végbeli magyar seregnek. A nádor és a főurak azt sürgették az udvartól, hogy szerveztessék egy tízezer főnyi állandó magyar nemzeti mezei sereg kizárólagos magyar vezérlet alatt. Azonban minden ösztönzés, sürgetés eredménytelen volt s az 1686-os év nyara elmúlt anélkül, hogy a szervezésben egyetlen lépés történt volna. így a haditanács örökös bizalmatlansága, ismert lomhasága és a súlyos pénzügyi helyzet lehetetlenné tette, hogy a magyarság Buda ostromában oly lélekszámú önálló hadsereggel legyen képviselve, amilyen őt megillette volna s amilyen meg is jelenhetett volna, ha a haditanács Esterházy nádor, Csáky István és a magyar urak sürgetésének megfelelően a magyar sereg megszervezéséhez idejében hozzájárul. Ennek hiányában a még előző év őszén együtt levő volt kurucok száma a következő