Tanulmányok Budapest Múltjából 5. (1936)
Asztalos Miklós: A magyarság Buda visszafoglalásában vitt szerepének jelentősége 162-182
A MAGYARSÁG BUDA VISSZAFOGLALÁSÁBAN VITT SZEREPÉNEK JELENTŐSÉGE 165 igen súlyos vereséget is mért előbb az európai együttérzés összehozta nemzetközi, majd a magyar seregre. így alakult ki az a hiedelem, hogy Magyarország ereje egymagában nem elegendő a török veszély leküzdésére. Ez egyesekben, különösen azokban, akik az ország nyugati vidékein laktak, bizonyos készséget fejlesztett ki oly irányban, hogy magukat és az országot az egyre erősebb hatalmi helyzetre szert tevő szomszédos Ausztria Habsburg-dinasztiájának érdekkörébe s így védelmébe helyezzék. Annál is inkább, mert a XV. század 40-es éveitől kezdve egy pillanatig sem lankadt a Habsburg-családnak az a törekvése, hogy hatalmát Magyarországra kiterjessze s ott állandósítsa. A török veszély fokozatos elhatalmasodása, miután a Németbirodalom geopolitikai helyzetében változás nem állt be, éppúgy nem érintette a birodalom érdekkörét, mint nem érintette IV. Béla alatt a Magyarországot és Lengyelországot ért tatár betörés sem. Ennek a helyzetnek megfelelően, miként a német császári koronát is viselő Zsigmond sem tudta a Németbirodalom nehezen igénybevehető erejét balkáni akciókra igénybevenni, úgy utóbb sem lehetett a birodalmi rendeket rábírni arra, hogy lényeges támogatást nyújtsanak Magyarországnak az azt fenyegető török veszéllyel szemben. Ha nem is Zsigmond volt a szellemi apja, de az ő politikai hagyományából alakult ki a török ellen irányuló magyar-német és magyarosztrák-cseh államszövetség tudatos külpolitikai koncepciója, amelyet azután a Habsburgok később meg is valósítottak. De ez az államszövetség, illetve együttműködés a törökkel szemben Magyarország javára csak akkor kezdett hatékony lenni, amikor a XVII. század derekán a birodalom súlya átcsúszott Ausztriára s ezzel geopolitikai súlypontja lényegesen keletebbre került, ami aztán magával hozta a magyar érdekekkel való nagyobbmérvű együttmunkálást. A birodalmi segítségek sorsát híven jellemzi az 1454—55. évi eset. Az 1454. őszi frankfurti birodalmi gyűlés a pápa kezdeményezte hangulatban 10.000 lovas és 32.000 gyalogos kiállítását Ígérte meg a török elleni hadjáratra. Viszont már a következő évi február 26-án Bécsújhelyen megnyitott birodalmi gyűlés semmit sem határozott ebben az ügyben. A frankfurti gyűlésen ugyanis magyar követek jelentek meg s azok Magyarországnak a tervezett török elleni hadjáratban való részvételét csak arra az esetre Ígérték meg, ha a birodalom maga is kiállít legalább 10.000 lovast és 20.000 gyalogost. Különben Magyarország békét köt. Bzt a fenyegetést megelőzte Hunyadi Jánosnak a császár követe előtt tett kijelentése, hogy abban az esetben, ha a nyugati uralkodóktól nem kap segítséget, inkább átengedi az országon a törököt a nyugati birodalmak meghódítására, mintsem végromlásnak tegye ki Magyarországot a Nyugat közönye miatt. Ez a két fenyegetés kicsikarta ugyan a segély egyszeri megszavazását, de annak realizálására már nem került sor. És a következő két évszázadon át hasonlóan mondtak csődöt a birodalmi segítségek mindaddig, amíg a pápa ismét eggyé nem tudta kovácsolni a török elleni háború célzatával a keresztény Burópát ; amíg a birodalom geopolitikai súlya és érdeklődése nem csúszott jelentékenyen keletebbre s amíg meg nem ért belsőleg is a török hatalom az összeomlásra.
